Rendőrségi hírek
Mar
11
2010
DVD hamisítás Horton PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   
DVD hamisítás HortonNégy és fél millió forint értékű hamisított DVD-t foglalt le a Vám- és Pénzügyőrség egy horti férfi lakásában
Az illegálisan letöltött filmeket hónapok óta árulta az Interneten. Szerzői jogok megsértése miatt nyomoznak utána, és keresik az esetleges bűntársait is.
A hét elején Horton egy férfi házában több ezer hamisított DVD-t foglaltak le a vámosok. Rendőrségi információk alapján jutottak el az elkövetőhöz, akit a lakóhelyéhez közel kaptak el, akkor is éppen az illegálisan letöltött DVD-ket akarta eladni. Ezeket, és a házban található közel 2 ezer lemezt is lefoglalták a pénzügyőrök. A Vám- és Pénzügyőrség most az után nyomoz, hogy pontosan mióta árulta a férfi az Interneten az illegálisan letöltött filmeket, és hogy voltak-e társai a bűncselekményben.
Bővebben...
 
Mar
10
2010
Diákok csaptak össze Egerben, egy fiú arccsontja tört PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Városszerte terjedő hír volt Egerben, hogy két középiskolai kollégium lakói verekedtek össze közterületen a napokban.

Kérdésünkre Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője megerősítette, hogy valóban volt tettlegességbe fajuló inzultus a közelmúltban egyik este a Nagyváradi utcai helyi járati megálló mellett, majd az egyik közeli kollégium bejáratánál. Erről a diákotthon nevelőtanára tett bejelentést a rendőrségen.

Egy hattagú fiútársaság, közöttük egy 16 és egy 17 éves, illetve két-két 18, valamint 19 éves fiú együtt szálltak le az autóbuszról és elindultak a szálláshelyükre, amikor egy, a közelben tartózkodó másik csapat előbb szóban, majd tettlegesen is inzultálta őket. A verekedésbe torkolló vitát az zárta le, hogy megállt egy autó, és a benne ülők rendre utasították a randalírozókat. A békesség azonban csak átmeneti volt. A támadók a kollégium előtt bevárták a fiúkat, majd újra rájuk törtek.

Bővebben...
 
Mar
08
2010
Holokauszt-tagadó felirat a zsinagógán PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A rendőrség nyomozást indított, hogy kiderítse: ki, vagy kik firkálták össze az egykori gyöngyösi zsinagóga épületét.

"Holokauszt nem volt, de igény van rá" - ezt a feliratot festették ismeretlenek az egykori gyöngyösi zsinagóga egyik épületére pénteken. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Mint ismert, a parlament februárban fogadta el azt a törvényjavaslatot, ami szerint három év börtönnel büntethető a holokauszt-tagadás. A jogszabály a köztársasági elnök aláírására vár.

Bővebben...
 
Mar
05
2010
Polgárőrökkel együtt ellenőriztek a rendőrök PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Közös szolgálat keretében Besenyőtelken és Dormándon hajtottak végre fokozott ellenőrzést a rendőrök és polgárőrök.

A szerdán, 19 és 22 óra között végrehajtott akcióban 11 rendőr és 29 polgárőr vett részt 13 autóval és egy sebességmérő berendezéssel. Az intézkedő rendőrök hét esetben összesen 23 ezer forint helyszíni, egy alkalommal pedig sebesség-túllépés miatt közigazgatási bírságot szabtak ki. A fokozott ellenőrzés során Besenyőtelken és Dormándon rendkívüli esemény nem történt, bejelentés nem érkezett.

Bővebben...
 
Mar
03
2010
Rablás: őket keresi a rendőrség PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Egy egri családi ház lakóját bántalmazták, majd menekültek el a pénzével a rablók.

Rablást jelentettek be március első napján a rendőrségen. A támadók egy Eger belvárosában álló családi házat szemeltek ki célpontként: bántalmazták az ott lakót, majd a pénzével távoztak. A rablás ügyében eljárást folytató Egri Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a lakosság segítségét kéri a támadók kézre kerítéséhez.

Bővebben...
 
Mar
03
2010
Zsarolás az iskolában: egy évig élt a családból PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A kilátásba helyezett verést elkerülendő, tavaly január óta hordta egy fiú otthonról a pénzt és a cigit az egyik osztálytársának.

Mintegy 80 ezer forintot és 20 doboz cigarettát adott át a megzsarolt 14 éves fiú a vele egy osztályba járó, ám két évvel idősebb tinédzsernek. A 16 esztendős fiú tavaly januárban kezdte fenyegetni az áldozatot, mondván: ha nem teljesíti a kéréseit, akkor verés lesz a vége. A megzsarolt kamasz egészen tegnapig hordta el otthonról, amit éppen kellett, ám már nem bírta tovább és az édesanyját is beavatta a történtekbe.

Az anya a rendőrséghez fordult, s a Füzesabonyi Rendőrkapitányság által indított nyomozás során kiderült, hogy a tettes korábban már más gyereket is megzsarolt. Akkor azonban az áldozat beszámolt otthon az eseményekről, így a két diák szülei a rendőrség bevonása nélkül rendezték a kérdést. A mostani eseményekről a szerencsétlen fiú osztálytársai is tudtak, ám nem mertek szólni, mert ők is tartottak a zsarolótól.

Bővebben...
 
Feb
28
2010
Kigyulladt az árokba hajtó személyautó PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Lángra kapott az a kocsi, amely a péntekre virradó éjjel, egy Andornaktálya utáni kanyarban szenvedett balesetet.

Az árokba hajtó jármű a tetejére borult, majd kigyulladt. A benne utazó szerencsére időben el tudta hagyni a kocsit. Az éjfél után tíz perccel történt esethez az egri tűzoltóktól kértek segítséget, akik két fecskendővel és egy műszaki mentő szerel vonultak a helyszínre, ahol egy sugárral fékezték meg a lángokat. A keletkezett károk mintegy félmillió forintra tehetőek - tájékoztatta szerkesztőségünket az éjjeli eseményről a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.

Bővebben...
 
Feb
28
2010
Névtelen hívás buktatta le a betörőket PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Névtelen bejelentés segítségével jutott el a rendőrség egy egri betörés gyanúsítottjaihoz, akik be is ismerték a bűncselekmény elkövetését.

Betörők jártak egy egri családi ház melléképületében a keddről szerdára virradó éjjel. A helyiségből flexet, hegesztő trafót, kábeldobot kábellel és kötegelve tárolt rézvezetékeket loptak el. A teljes kár 190 ezer forint. Miután az esetet bejelentették a rendőrségen, hamarosan névtelen telefont kaptak az egyenruhások. Ebben a hívó név szerint megnevezte, hogy ki lehet a betörés elkövetője.

Bővebben...
 
Feb
26
2010
Emberölési kísérlet: 11 évet kapott a késelő pár PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A vádlottak közül a férfi hét, a bűncselekmény idején még fiatalkorú barátnője négy év börtönt kapott a csaknem halálos késszúrásokért.

Ítéletet hirdetett a Heves Megyei Bíróság abban a perben, amelyben emberölés bűntettével vádoltak egy fiatal párt. A cselekmény ugyan „kísérleti szakban” maradt, ám a büntetőtanács úgy látta, hogy ez „súrolja” a kísérlet határát, hiszen a sértett csak a szakszerű és gondos orvosi beavatkozásnak, erős szervezetének és kicsit a csodának köszönheti az életét. Ezért a fiatalkorú B. Klaudia Csillát 4 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre, a másodrendű vádlott V. Jánost pedig 7 év börtönre ítélte.

Bővebben...
 
Feb
26
2010
Bűnösnek mondta ki a Jobbik-elnököt a bíróság PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Bognár Ignácot, a Jobbik egri szervezetének elnökét becsületsértés vétségében mondta ki bűnösnek második tárgyalásán az elsőfokú bíróság.

Az ügy előzménye, hogy még az elmúlt esztendőben, augusztus 19-én az egri Dobó téren rendezett lokálpatrióta ünnepségről – bírósági határozatnak megfelelően – magyar gárdista öltözetet viselő személyeket állított elő a rendőrség a kapitányságra. Annak épülete előtt aznap este többen is megjelentek, és a hatósági akció miatt tiltakoztak.

Bővebben...
 
Feb
26
2010
Ellopták a Madonnát PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A rendőrség nyomoz, a település önkormányzata pedig jutalmat ajánlott fel a szobor előkerítése érdekében. 

A „tenki Madonna” tíz éve állt már a település főterén, s a helyi szokások szerint a házasságot kötő párok is felkeresték az esküvőjük napján. A 160 centiméter magas, bronzból készült, és egy vízhordó női alakot ábrázoló szobrot a napokban tulajdonították el ismeretlen tettesek.

Bővebben...
 
Feb
25
2010
Autókból loptak közel negyedmilliót PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Adácson egy mikrobuszt törtek fel egy női táskáért, az M3-as kerekharaszti pihenőjében pedig egy nyitva hagyott tehergépkocsiból emeltek el pénztárcát a tolvajok.

Két autóból is készpénzt loptak a minap. Adácson egy parkoló mikorbuszt törtek fel, és kiemelték ki belőle az ülésen hagyott - többek között 10 ezer forint készpénzt és okiratokat tartalmazó - női táskát.  Az M3-as autópálya kerekharaszti pihenőjében a sofőr nyitva felejtette tehergépkocsiját. A szemfüles tolvajok szinte rögtön megtámadták a szabad prédát, és ellopták a tulajdonos pénztárcáját.

Bővebben...
 
Feb
24
2010
Kamaszok is vannak a betörés gyanúsítottjai között PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Egy négyfős társaság tagjait gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy betörtek egy mátraderecskei élelmiszerboltba. Ketten még fiatalkorúak.

Betörők jártak hétfőre virradó éjjel egy mátraderecskei élelmiszerüzletben. Az elkövetők egy fejszével feszítették ki a bejárati ajtót, majd 100 ezer forintnyi árucikkel távoztak. A betörés miatti rongálási kár szintén eléri ezt az összeget.

Mint arról a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője beszámolt, a hajnali fél négy körül elkövetett bűncselekmény kapcsán a rendőrök hamarosan előállítottak két felnőtt férfit és két - 15, illetve 17 éves - kamaszfiút, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket. Ellenük az Egri Rendőrkapitányság indított eljárást betöréses lopás miatt.

Bővebben...
 
Feb
19
2010
Polgárőrök buktatták le a körözött férfit PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A körözött autóval közlekedő körözött személyt a polgárőrök rendszámfelismerő berendezése szűrte ki.

Szokásos járőrözésüket végezték szerda délután a demjéni polgárőrök, mikor rendszámfelismerő rendszerük egy körözött gépkocsit jelzett nekik. Mint azt Halmi Istvántól, a helyi szervezet parancsnokától megtudtuk, az észlelést azonnal továbbították az egri rendőröknek, akik hamarosan megjelentek a helyszínen. Kiérkeztükig visszatartották az autó utasait.

A járőrök kiérkeztekor kiderült: nem csak az autót, de az azt vezető férfit is körözik, méghozzá a budapesti XX-XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság. A férfit az Egri Rendőrkapitányságra állították elő, s gyanúsítottként hallgatták ki. Gergely Gabriella r. alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a fenti eset is jól példázza a rendőrség és a polgárőrség közötti jó együttműködést.

Bővebben...
 
Feb
18
2010
Vezetés közben lőtt ki az autó ablakán PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A Fővárosi Ítélőtábla enyhítette az ítéletet, mert a vádlott vezetés közben nem célozhatott pontosan, azaz nincs szó emberölési kísérletről.

Szabályos vanyugati jelenetek játszódtak le 2006. január 28-án délután Gyöngyösön, a Wachot Sándor utcában. A különbség csak annyi volt a filmbeli jelenetekhez képest, hogy az akkor 39 éves Rab László vádlott nem lóhátról nyitott tüzet 9 milliméteres Lugerjéből, hanem személygépkocsiból. Rácz – a fegyverszakértő által megállapítottan 1000 méteres távolságig ölni képes pisztolyból – a sértettek házától 40 méternyire kezdett el lövéseket leadni a ház irányába, ahol a kapuban tatózkodott T. Tamás és T. Róbert, akik gyorsan fedezéket kerestek.

Bővebben...
 
Feb
18
2010
Rendőri vezetőket léptettek elő, s neveztek ki PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója, humánigazgatási szolgálatának vezetője és a gyöngyösi rendőrkapitány kapott kinevezést.

Február 16-ai hatállyal dr. Lóczi Zsolt r. alezredest, a megyei rendőr-főkapitányság megbízott bűnügyi igazgatóját, és Balogh Tibor r. őrnagyot, a Gyöngyösi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjét is kinevezte pozíciójába az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője. Dr. Lóczi Zsoltot rendőr-főkapitány-helyettesi kinevezésével egyidejűleg ezredessé, Balogh Tibort alezredessé léptették elő soron kívül.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szintén február 16-ai hatállyal kinevezte Gergelyi Szilvia r. alezredest, a megyei rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatának megbízott vezetőjét ugyanott szolgálatvezetőnek.

Bővebben...
 
Feb
16
2010
Rettegésben tartotta osztálytársát a tizenkét éves zsaroló PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Egy tizenkét éves fiú zsarolta osztálytársát, s több részletben, összesen 21.000 forintot csikart ki tőle.

Heves megye egyik kisebb településének általános iskolás tanulója, aki éppen hogy csak betöltötte 12. életévét zsarolta meg több alkalommal az osztálytársát, aki csak pár hónap múlva tölti be a 12. évét. A gyermekkorú elkövető 2010. januárban és februárban több alkalommal fenyegette meg a sértettet, hogy megveri, amennyiben nem ad neki pénzt. Hogy szavainak nyomatékot adjon, bántalmazta is a sértettet,  pl. nekilökte az iskolában a radiátornak.

Bővebben...
 
Feb
16
2010
Öngyújtóval rabolt - három és fél évet kapott PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Öngyújtóval rabolt - három és fél évet kapottA Fővárosi Ítélőtábla öt év fegyházról 3 és fél év börtönbüntetésre enyhítette az andornaktályai pénzintézet két évvel ezelőtti fegyveres kirablójának büntetését.

Virgil Starkwell, akit Woody Allen alakít a Fogd a pénzt és fuss! című filmben, szappanból formázott magának fegyvernek látszó tárgyat. A noszvaji T. Sándor Csaba öngyújtót fogott az andornaktályai pénzintézet alkalmazottaira. Az esetlen amerikai papírcetlire írt fenyegetésén – „Csak semmi cicó, nálam van a stukker!” – a moziközönség derült, a most 42 esztendős megyénkbeli rabló felett viszont büntetőbíróság ítélkezett.

Mint az elsőfokú ítélet kapcsán beszámoltunk róla, fegyveresen elkövetett rablás bűntette miatt a Heves Megyei Bíróság az elkövetőt ötévi fegyházbüntetéssel sújtotta, mellékbüntetésül ugyanennyi időre eltiltotta a közügyektől. Az építési vállalkozó elítélt a rablás idejére jókora összegű adósságokba keveredett, s ezek visszafizetésére akart pénzt szerezni. Akcióba 2008. május 27-én, a reggeli órákban lépett. Szerzett is 4,5 millió forintot, de annak röpke két órán át örülhetett, mert a rendőrök elfogták.

Bővebben...
 
Feb
15
2010
Tarra vágták az erdőt, börtönt kapott a roma vezető PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Három fa kivágását engedélyezte a polgármester a kisebbségi önkormányzat számára, annak tagjai azonban a teljes erősávot tarra vágták.

A tavaly januári nagy hidegben arra kérte Heves polgármesterét Balogh Jánosné, a helyi roma kisebbségi önkormányzat elnöke, hogy a város adjon fát a településen élő cigányoknak, mert nincs mivel fűteniük, fáznak. Csáki Zsigmond a Juhász-tanyára vezető úton kijelölt három vágásérett fát azzal, hogy azok térítési díj nélkül kivághatók és elszállíthatók saját használatára.

A jó szándék vezette segítségadást követő hétvégén a kisebbségi önkormányzat tagjai kivonultak a megjelölt helyszínre és tarra vágták a teljes erdősávot. A városvezetés döbbenten értesült a motoros fűrészekkel végzett pusztításról, amelynek mértéke sokszorosan meghaladta az engedélyezett mennyiséget, s feljelentést tett a rendőrségen.

Bővebben...
 
Feb
13
2010
A rendőr hívott mentőt az előle menekülő férfinak PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Kifordult a térde annak a férfinak, aki egy falopás tetteseit kereső rendőr elől próbált kereket oldani. Neki a kórházban, társainak a kapitányságon végződött az ügy.

Lopásról kapott állampolgári bejelentést tegnap az egercsehi körzeti megbízott: az információk szerint többen is a szúcsi bányatelep határában lévő erdőrészből tulajdonítottak el fát. Az egyenruhás hamarosan meg is jelent az egyik feltételezett elkövető lakásánál, ahol az udvaron egy frissen kivágott akácfával megrakott kisteherautót talált. Az udvaron többen is bújkáltak, s a rendőr felbukkanása miatt nemsokára meglepő fordulat következett be.

Egyikük - a földön fekve - a körzeti megbízottól kért segítséget. Mint kiderült, a férfi el akart szaladni a rendőr elől, ám a jégen megcsúszott és kifordult a térde. Az egyenruhás mentőt hívott, a férfit kórházba szállították. Három társát elfogták, s az Egri Rendőrkapitányságra állították elő - tájékoztatta lapunkat Soltész Bálint r. százados, megyei rendőrségi szóvivő.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 16
Idegenvezető tanfolyam

Az idegenvezető munkaterületének leírása: • az országba – egyénileg vagy csoportosan – érkező külföldi turistákat, valamint a belföldi túrákon részt vevő magyar vendégeket megismerteti az ország idegenforgalmi, kulturális, történelmi és művészeti értékeivel, nevezetességeivel magyar, illetve idegen nyelven, ...
Idegenvezető tanfolyam bővebb leírása >>>
Idegenvezető tanfolyam - Időrend, tandíj
Személyügyi ügyintéző tanfolyam

A személyügyi ügyintéző munkaterületének leírása: A munkáltató irányítása mellett szakszerűen ellátja az emberi erőforrás gazdálkodással kapcsolatos feladatokat:
• segíti a munkáltatót kitűzött céljai megvalósításában,
....
Személyügyi ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Személyügyi ügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj

Gyöngyösi Oktatási hírek

Képezd magad, hogy képes légy!

Kedvezmények:  Kismamák,  nagycsaládosok, munkanélküliek  5%  engedményt  kapnak a tandíjból! - további kedvezmények honlapunkon

Bővebb információ és további képzések: kepzesek.ioszia.hu
Jelentkezés: +36-37/301-649, kepzes@ioszia.hu

Akkr.laj.sz.: AL-2053 Nyilv.sz.: 10-0069-06

ECL nyelvvizsgahely GyöngyösECDL vizsga Gyöngyös
Felnőttképzés

Gyöngyösi videók

Gyöngyös sport

Mi folyik itt Gyöngyösön?! ÚJ Videók

Mi folyik itt Gyöngyösön?! Mi folyik itt Gyöngyösön?! Mi folyik itt Gyöngyösön?!

Kedvenc zenéink

FloRida Ft Lil Wayne - Lollipop Got Low [BEN RAVER MASHUP] Snap! - Do You See The Light (Thomas Gold Mix) Tiesto ft Sneaky Sound Systems I Will Be Here Radio Edit & Tiesto New Album 2009

Gyöngyösi képek

Még több gyöngyösi fotó.

Köszöntjük oldalunkon! Ha van valami érdekes, különleges témája Gyöngyössel kapcsolatosan, ne habozzon, ossza meg velünk és a nap mint nap ide látogatókkal!

szerkesztoseg@gyongyos.info

Gyöngyös BLOG

Napi horoszkóp

Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Gyöngyös információi

Az idelátogató turisták számára sokat jelentenek Gyöngyös információi, hiszen a programok kialakításához nélkülözhetetlenek ezek az ismeretek. A gyöngyösi programok sokrétűsége nem csak a szokásos szólamok kategóriájába tartozik. Hazánk legmagasabb pontja, a Kékes nem csak gépjárművel közelíthető meg, hanem egy mátrai túrázás célja is lehet. Nemcsak a gyöngyösi szálláshelyek várják a megfáradt turistákat, hanem a Mátra hoteljei, panziói is. A gyöngyösi turisztika szervezettsége régóta ismert. A nyilvánvalóan nagy úti célok – Kékes, Galyatető, Mátraháza – mellett számtalan meglátogatásra érdemes helyre is felhívja a kirándulók figyelmét.

Gyöngyösi programok

Változatos gyöngyösi programok között válogathatnak az érdeklődők. A Gyöngyös fórum és több gyöngyösi apróhirdetés is elismerően szól a helyi és környéki lehetőségekről. Nemcsak a gyöngyösi turisztika vonzza az utazókat, akik a gyöngyösi szálláshelyek kibővülését, megújulását tapasztalhatják. Mivel a Gyöngyös fórum honlapja bárhonnan elérhető, ez megkönnyíti az előzetes tájékozódást az idelátogatóknak.

Előzetes tájékozódás

Ha olyan témában szeretne tájékozódni a környékkel kapcsolatosan, mint pl. gyöngyösi programok, gyöngyösi szálláshelyek, a gyöngyösi apróhirdetés rovatai, vagy a Gyöngyös fórum oldalai jó kiindulópontnak számítanak. Keresse fel Gyöngyös vagy a Mátra szép helyeit, tájait, és élvezze a barátságos vendéglátás minden előnyét!

Releváns oldal

Ezen az oldalon mindent megtalál, ami fontos Gyöngyössel, vagy a Mátrával kapcsolatban. A város nevezetességei, érdekes történelme, kulturális hírek, Heves megyei hírek, rendőrségi hírek és még számtalan témában kaphatnak tájékoztatást a látogatók. Minden, amit érdemes tudni, itt megtalálható. A standard információk mellett egy jól kiépített RSS rendszer segítségével országos és külföldi hírek, sport hírek is megtalálhatóak. Fotoriportereink sorra szállítják azokat a fényképeket, amelyek érdekes vagy éppen sokakat irritáló dolgokat rögzítenek az utókor számára.

GYOKA

A Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány célja többek között olyan anyagi és tudományos alap megteremtése, amely lehetővé teszi: a gyöngyösi, illetve a környékbeli települések oktatási intézményeinek támogatását, a tehetség felismerését, eredményes oktatását célzó személyi, módszertani és tárgyi feltételek biztosítását, az oktatás színvonalának folyamatos emelése érdekében a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók tanulmányainak támogatását. Kérjük, hogy ezt a nagy horderejű munkát támogassa adója 1%-val! Köszönjük segítségét.

OKJ képzések

Protokollügyintéző tanfolyam

A protokollügyintéző munkaterületének leírása: • A protokoll ügyintéző segíti – idegen nyelven is – a protokoll területét irányító vezetőt a hazai és nemzetközi kapcsolattartás formai követelményeinek betartásában. ...
Protokollügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Protokollügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj
Utazás ügyintéző tanfolyam

Az utazás ügyintéző munkaterületének leírása: Az utazás ügyintéző túraszervezőknél, utazási irodákban és ügynökségekben, valamint idegenforgalmi szolgáltató és információs irodákban végzi tevékenységét referensként és pultosként ...
Utazás ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Utazásügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj

Mátrai túrázás

A jó levegő szerelmesei egy mátrai túrázás során sok szép helyet kereshetnek fel. A gyöngyösi turisztika kínálta lehetőségek régóta ismertek a túrázást kedvelők előtt. Nem csak gyöngyösi szálláshelyek, hanem a Mátrában található sok barátságos panzió is szeretettel várja a kirándulókat. A szálláshelyekről információ kapható a Gyöngyös blog, Gyöngyös fórum oldalain, valamint több gyöngyösi apróhirdetés is segíti a turistákat.

GDF Gyöngyös

A GDF Gyöngyösi Regionális Konzultációs Központjában már évek óta magas szintű informatikai képzés folyik. A digitális írástudás ismerete nélkülözhetetlen a ma embere számára olvasható a Gyöngyös blog néhány bejegyzésében is. Gyöngyös információi közé tartozik az is, hogy a GDF képzéseit kiegészítve felsőfokú szakképzési gyakorlati helyként is működik.

Online látogatók

Oldalainkat 14 vendég böngészi

Gyöngyösi borvidék

Sokak számára Gyöngyös neve egyet jelent a jó Mátra környéki borral. Ez igaz is, hiszen környékünkön több kisebb-nagyobb gazdaság foglalkozik szőlővel, és méltán híresek boraik. Nemcsak hazánkban, de külföldön is keresettek, hiszen a jó minőséget szem előtt tartva inkább kevesebb, de jó minőségű bor készítenek. A világméretű válság ezen a területen is érzékelhető, de reméljük, hogy borászaink, szőlős gazdáink átvészelik a nehéz időszakot. Jellemző adat lehet, hogy az idei versenyen több mint 70 bort neveztek a termelők, és egyre inkább nő a kistermelők száma. Az sem mellékes, hogy 20 aranyérmes bort találtak a szigorú zsűri tagjai.

Mérlegképes könyvelő tanfolyam

A mérlegképes könyvelői végzettséggel betölthető munkakörök: • Számviteli ügyintéző
• Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató részegység vezetője
...
Mérlegképes könyvelő tanfolyam bővebb leírása >>>
Mérlegképes könyvelő időrend és tandíj




OKJ Tanfolyamok - OKJ - Webes Képzések - Szakmai Képzések - Főiskolai Oktatás - Nyelvi képzések - Okleveles Képesítések - Informatikai Oktatások - Esélyegyenlőség - NJSZT - Felnőttképzés
Szakmát adó tanfolyamok, szakképzések, felnőttképzés, OKJ-s képzések, tanfolyamok észak-magyarországon, a legolcsóbban.
Szépségkirálynő