Jun
29
2009
Elmenekült a strandvállalkozó Kisköréről? PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Többek között a háromnaposra tervezett triatlon fesztiváltól várták volna a bevételek növekedését a vállakozók, ám a program jelentősen lerövidült. Fotó: Ötvös ImreKözel félmilliós veszteséggel zárt be egy melegkonyhás büfé a kiskörei strandon. A vállalkozók szerint az ő esetük is mutatja, nincs minden rendben a fürdőhelyen és környékén.

– Jeleztük a polgármesternek, hogy a nyilvánossághoz fordulunk – mondják Gál Mariann és Benkó Tamás vállalkozók –, ám ő azt kérte, azzal kezdjük a beszámolónkat, hogy mennyi a tartozásunk. Való igaz, hogy több mint 400 ezer mínusszal zártunk, ám ez nem a mi hibánk, hanem a körülményeké, amelyekkel az ott maradó vállalkozók tovább küzdenek. 

 

A melegkonyhás büfét a kiskörei szabadvizű strandon 2008-ban bérelték a fiatalok. Hitellel indultak, s remélték, hogy a Tisza-tónál, egy többéves múltra visszatekintő fürdőhelyen, ha nem is egy év alatt, de szép lassan boldogulnak.
– Nem tájékoztattak minket arról, milyen forgalomra kell készülnünk – folytatják. – Lehet hogy ez a mi hibánk volt, lehet, hogy szándékos elhallgatás, de álmunkban nem gondoltuk volna, hogy a strand nyári forgalmát megállítja a 8500-as létszám. A bérleti szerződésünk egész évre szólt, holott a szezon, amikor tényleges vendégforgalom van, csupán két és fél hónap. Arra sem számítottunk, hogy a sulyom és a kagyló oly mértékben lepi el a standot, hogy többek is megsérülnek. Szinte mindennapos látvány volt, hogy a kisgyermekek lábát elvágta a kagyló, vagy komoly sérülést okozott a sulyom. Az akkori nyári zöldár miatt két hétig nem volt fürödhető víz, majd elterjedt, hogy rossz a vízminőség. Vettek vízmintát, amely szerint használható a strand, ám a korábbi híreket senki sem cáfolta, így a vendégek elmaradtak.

A vállalkozók szerint bajaikat tovább tetézte, hogy több nagy rendezvény is elmaradt, vagy nem a meghirdetett program szerint bonyolították le. A háromnaposra tervezett, pályázattal is megtámogatott triatlon fesztivál csupán egy délelőttös volt, a strandparti elmaradt, a marketing nem volt kielégítő. Mindennek az lett a következménye, hogy néha napokig nem volt érdemes főzni, a csúcsra járatott hétvégeken is 15–20 ezer forint megállította a bevételt. Mindeközben a büfé éves bérleti díja a két és fél hónapos fürdőidényre 610 ezer forint volt. Igaz, később ezt az önkormányzat 510 ezerre engedte le.

 

   Többek között a háromnaposra tervezett triatlon fesztiváltól várták volna a bevételek növekedését a vállakozók, ám a program jelentősen lerövidült. Fotó: Ötvös Imre

Ám arról még akkor sem szóltak, hogy az önkormányzat olyan szerződést kötött az áramszolgáltatóval, amelynek az lett az eredménye, hogy az első ténylegesen működő és termelő hónapban januárig visszamenően kaptak egy készenléti díjjal feltuningolt áramszámlát 318 ezer forintról. Hiába szóltak az önkormányzatnak, hogy felül kellene vizsgálni ezt a vállalkozók számára előnytelen szerződést, nem történt előrelépés. A nyár közepén már látszott, hogy nagyon kevés a vendég, nemhogy nyereséget nem lehet termelni, hanem a bérleti díjra sem futja.

– Július 24-én írtunk egy levelet a polgármesternek, amelyben jeleztük: több garantált program is elmaradt, nincsenek vendégek, nem megfelelő a programszervezés, így lehetetlenség kitermelni a bérleti díjat – jelzi Gál Mariann. – Akkor azt a választ kaptuk, hogy gondolkozzunk mi is rendezvényszervezésen. A helyi vállalkozók összefogtak és átbeszéltük, sőt konkrét tervet is készítettünk arra, hogy saját érdekeink miatt is hogyan lehetne javítani ezen a látogatottságon. Attól sem zárkóztunk el, hogy éjszakai diszkót szervezzünk, sőt a következő évekre is javaslatokat dolgoztunk ki. Például azt, hogy nyári sátortábort lehetne szervezni gyerekeknek. Felvettük a kapcsolatot a helyi programszervezőkkel, az önkormányzattal, ám fogadókészséget nem éreztünk.

A strand zárása után a büfé 480 ezer forint veszteséggel zárt. A bérlők szerint e katasztrofális forgalom hátterében a szervezetlenség, a programok hiánya és az irreálisan magas bérleti díjak állnak. A meglepetések azonban ezzel még nem értek véget. Közölték velük, amíg tartozásuk van, addig nem kapnak áramot, vagyis hiába lesz új bérlő, ő sem tud majd nyitni. A helyzetet a tulajdonos oldotta meg, aki vállalta, kifizeti a tartozást a helyhatóságnak, a vállalkozók majd neki törlesztenek.

– Én felajánlottam az önkormányzatnak, hogy ledolgozom a tartozást – emlékezik Gál Mariann –, hiszen eddig is nyakig ültem a programszervezésben, és nagyon szívesen segítettem volna továbbra is a települést a munkámmal és az ötleteimmel. Ám erre nem volt szükség. Most más helyen dolgozunk, s mondhatom, lényegesen olcsóbbak a bérleti díjak és nagyobb a forgalom. Azt szeretnénk, ha többé senki sem járna úgy, mint mi, vagyis kellő tájékoztatást kapnának a várható vendégforgalomról, reálisabb bérleti díjakkal dolgoznának, s megfelelő marketinget gyakorolnának, hiszen így ellehetetlenülnek a strandon dolgozó vállalkozók.

– Jól néznénk ki, ha minden vállalkozó, aki veszteségesen termelt, az önkormányzatot hibáztatná, vagy az újsághoz szaladna – summáz Szén József polgármester. – A panaszosok nem velünk szerződtek, hanem a büfé tulajdonosával, így ha vitájuk van, azt vele kell rendezniük. Azt is tudomásul kell venni, hogy az ilyen vállalkozásokra kockázati tényezőt jelent az időjárás, vagy adott esetben a lakosok pénzhiánya, szűkebb családi költségvetése. Aki ma a vendéglátásban dolgozik, annak magának is tennie kell azért, hogy jó minőségben szolgálja ki a vevőket, vagy esetleg saját programokkal csalogassa a vendégeket. Így nem értem azt a haragot, ami az önkormányzatra zúdul irányukból, hiszen ilyen esetben mindenki, aki ma vállalkozik és esetleg nem jön be a számítása, hibáztathatna minket.
A polgármester szerint a jövőben az ilyen eseteket a bérbeadóval kell rendezni, hiszen ahogy az önkormányzatnál fogalmaztak: ők nem foglalkoznak albérlőkkel.

 (Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)

 

 
Idegenvezető tanfolyam

Az idegenvezető munkaterületének leírása: • az országba – egyénileg vagy csoportosan – érkező külföldi turistákat, valamint a belföldi túrákon részt vevő magyar vendégeket megismerteti az ország idegenforgalmi, kulturális, történelmi és művészeti értékeivel, nevezetességeivel magyar, illetve idegen nyelven, ...
Idegenvezető tanfolyam bővebb leírása >>>
Idegenvezető tanfolyam - Időrend, tandíj
Személyügyi ügyintéző tanfolyam

A személyügyi ügyintéző munkaterületének leírása: A munkáltató irányítása mellett szakszerűen ellátja az emberi erőforrás gazdálkodással kapcsolatos feladatokat:
• segíti a munkáltatót kitűzött céljai megvalósításában,
....
Személyügyi ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Személyügyi ügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj

Gyöngyösi Oktatási hírek

Képezd magad, hogy képes légy!

Kedvezmények:  Kismamák,  nagycsaládosok, munkanélküliek  5%  engedményt  kapnak a tandíjból! - további kedvezmények honlapunkon

Bővebb információ és további képzések: kepzesek.ioszia.hu
Jelentkezés: +36-37/301-649, kepzes@ioszia.hu

Akkr.laj.sz.: AL-2053 Nyilv.sz.: 10-0069-06

ECL nyelvvizsgahely GyöngyösECDL vizsga Gyöngyös
Felnőttképzés

Gyöngyösi videók

Gyöngyös sport

Mi folyik itt Gyöngyösön?! ÚJ Videók

Mi folyik itt Gyöngyösön?! Mi folyik itt Gyöngyösön?! Mi folyik itt Gyöngyösön?!

Kedvenc zenéink

FloRida Ft Lil Wayne - Lollipop Got Low [BEN RAVER MASHUP] Snap! - Do You See The Light (Thomas Gold Mix) Tiesto ft Sneaky Sound Systems I Will Be Here Radio Edit & Tiesto New Album 2009

Gyöngyösi képek

Még több gyöngyösi fotó.

Köszöntjük oldalunkon! Ha van valami érdekes, különleges témája Gyöngyössel kapcsolatosan, ne habozzon, ossza meg velünk és a nap mint nap ide látogatókkal!

szerkesztoseg@gyongyos.info

Gyöngyös BLOG

Napi horoszkóp

Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Gyöngyös információi

Az idelátogató turisták számára sokat jelentenek Gyöngyös információi, hiszen a programok kialakításához nélkülözhetetlenek ezek az ismeretek. A gyöngyösi programok sokrétűsége nem csak a szokásos szólamok kategóriájába tartozik. Hazánk legmagasabb pontja, a Kékes nem csak gépjárművel közelíthető meg, hanem egy mátrai túrázás célja is lehet. Nemcsak a gyöngyösi szálláshelyek várják a megfáradt turistákat, hanem a Mátra hoteljei, panziói is. A gyöngyösi turisztika szervezettsége régóta ismert. A nyilvánvalóan nagy úti célok – Kékes, Galyatető, Mátraháza – mellett számtalan meglátogatásra érdemes helyre is felhívja a kirándulók figyelmét.

Gyöngyösi programok

Változatos gyöngyösi programok között válogathatnak az érdeklődők. A Gyöngyös fórum és több gyöngyösi apróhirdetés is elismerően szól a helyi és környéki lehetőségekről. Nemcsak a gyöngyösi turisztika vonzza az utazókat, akik a gyöngyösi szálláshelyek kibővülését, megújulását tapasztalhatják. Mivel a Gyöngyös fórum honlapja bárhonnan elérhető, ez megkönnyíti az előzetes tájékozódást az idelátogatóknak.

Előzetes tájékozódás

Ha olyan témában szeretne tájékozódni a környékkel kapcsolatosan, mint pl. gyöngyösi programok, gyöngyösi szálláshelyek, a gyöngyösi apróhirdetés rovatai, vagy a Gyöngyös fórum oldalai jó kiindulópontnak számítanak. Keresse fel Gyöngyös vagy a Mátra szép helyeit, tájait, és élvezze a barátságos vendéglátás minden előnyét!

Releváns oldal

Ezen az oldalon mindent megtalál, ami fontos Gyöngyössel, vagy a Mátrával kapcsolatban. A város nevezetességei, érdekes történelme, kulturális hírek, Heves megyei hírek, rendőrségi hírek és még számtalan témában kaphatnak tájékoztatást a látogatók. Minden, amit érdemes tudni, itt megtalálható. A standard információk mellett egy jól kiépített RSS rendszer segítségével országos és külföldi hírek, sport hírek is megtalálhatóak. Fotoriportereink sorra szállítják azokat a fényképeket, amelyek érdekes vagy éppen sokakat irritáló dolgokat rögzítenek az utókor számára.

GYOKA

A Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány célja többek között olyan anyagi és tudományos alap megteremtése, amely lehetővé teszi: a gyöngyösi, illetve a környékbeli települések oktatási intézményeinek támogatását, a tehetség felismerését, eredményes oktatását célzó személyi, módszertani és tárgyi feltételek biztosítását, az oktatás színvonalának folyamatos emelése érdekében a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók tanulmányainak támogatását. Kérjük, hogy ezt a nagy horderejű munkát támogassa adója 1%-val! Köszönjük segítségét.

OKJ képzések

Protokollügyintéző tanfolyam

A protokollügyintéző munkaterületének leírása: • A protokoll ügyintéző segíti – idegen nyelven is – a protokoll területét irányító vezetőt a hazai és nemzetközi kapcsolattartás formai követelményeinek betartásában. ...
Protokollügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Protokollügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj
Utazás ügyintéző tanfolyam

Az utazás ügyintéző munkaterületének leírása: Az utazás ügyintéző túraszervezőknél, utazási irodákban és ügynökségekben, valamint idegenforgalmi szolgáltató és információs irodákban végzi tevékenységét referensként és pultosként ...
Utazás ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Utazásügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj

Mátrai túrázás

A jó levegő szerelmesei egy mátrai túrázás során sok szép helyet kereshetnek fel. A gyöngyösi turisztika kínálta lehetőségek régóta ismertek a túrázást kedvelők előtt. Nem csak gyöngyösi szálláshelyek, hanem a Mátrában található sok barátságos panzió is szeretettel várja a kirándulókat. A szálláshelyekről információ kapható a Gyöngyös blog, Gyöngyös fórum oldalain, valamint több gyöngyösi apróhirdetés is segíti a turistákat.

GDF Gyöngyös

A GDF Gyöngyösi Regionális Konzultációs Központjában már évek óta magas szintű informatikai képzés folyik. A digitális írástudás ismerete nélkülözhetetlen a ma embere számára olvasható a Gyöngyös blog néhány bejegyzésében is. Gyöngyös információi közé tartozik az is, hogy a GDF képzéseit kiegészítve felsőfokú szakképzési gyakorlati helyként is működik.

Online látogatók

Oldalainkat 12 vendég böngészi

Gyöngyösi borvidék

Sokak számára Gyöngyös neve egyet jelent a jó Mátra környéki borral. Ez igaz is, hiszen környékünkön több kisebb-nagyobb gazdaság foglalkozik szőlővel, és méltán híresek boraik. Nemcsak hazánkban, de külföldön is keresettek, hiszen a jó minőséget szem előtt tartva inkább kevesebb, de jó minőségű bor készítenek. A világméretű válság ezen a területen is érzékelhető, de reméljük, hogy borászaink, szőlős gazdáink átvészelik a nehéz időszakot. Jellemző adat lehet, hogy az idei versenyen több mint 70 bort neveztek a termelők, és egyre inkább nő a kistermelők száma. Az sem mellékes, hogy 20 aranyérmes bort találtak a szigorú zsűri tagjai.

Mérlegképes könyvelő tanfolyam

A mérlegképes könyvelői végzettséggel betölthető munkakörök: • Számviteli ügyintéző
• Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató részegység vezetője
...
Mérlegképes könyvelő tanfolyam bővebb leírása >>>
Mérlegképes könyvelő időrend és tandíj




OKJ Tanfolyamok - OKJ - Webes Képzések - Szakmai Képzések - Főiskolai Oktatás - Nyelvi képzések - Okleveles Képesítések - Informatikai Oktatások - Esélyegyenlőség - NJSZT - Felnőttképzés
Szakmát adó tanfolyamok, szakképzések, felnőttképzés, OKJ-s képzések, tanfolyamok észak-magyarországon, a legolcsóbban.
Szépségkirálynő