Jun
26
2009
|
|
| Meghalt a pop királya! Michael Jackson tegnap délután esett kómába, orvosai pedig már nem tudták újraéleszteni. A legenda jövő hónapban tért volna vissza a színpadra.
A popikon ötven éves korában távozott. Ötven éves korában meghalt Michael Jackson. Az első hírek szerint a popsztárnak megállt a szíve és kómába esett, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kórházába szállították. Amikor az orvosok Holmby Hillsbeli otthonából helyi idő szerint délután elvitték, már nem lélegzett és nem volt pulzusa. Újraélesztése eredménytelen volt. Egy ideig ellentmondó jelentések láttak napvilágot állapotáról; helyi forrásokra hivatkozva a Los Angeles Times és a CBS News arról adott hírt, hogy meghalt, a CNN hírtelevízió azonban hosszú ideig nem erősítette meg ezt. Később az NBC közölte, a család egy barátja megerősítette a halálhírét. Júliusban tért volna vissza A pop királya 50 fellépésből álló londoni koncertsorozatra készült, amely idén július 8-tól egészen 2010-ig tartott volna. Már két hónapja gyakorolt a koncertekre. Szakértők szerint a popsztár nem volt fizikailag felkészülve a hosszú koncertsorozatra. Korábbi hírek szerint az énekes azt követően szánta rá magát a visszatérésre, hogy adósságai miatt kaliforniai Neverland birtokának elhagyására kényszerült, és több száz személyes tárgyát csak az utolsó pillanatban tudta megmenteni az elárverezéstől. A világ legsikeresebb előadóművésze A tizenháromszoros Grammy-díjas világsztár, s ezzel minden idők egyik legsikeresebb előadóművésze több mint egy évtizedes turnészünet után tervezte a visszatérést. Jackson - akinek Thriller című 1982-es albuma a világ legtöbb példányszámban elkelt zenei anyaga, több mint 104 millió eladott lemezzel - először tíz koncertet kötött le a londoni O2 Arénában. A rajongók minden várakozást felülmúló rohama után végül 2010 márciusáig hosszabbították meg a maratoni előadássorozatot. A koncertekre idén márciusban szinte percek alatt elfogyott mind a 800 ezer jegy! Ez lett volna minden idők legnagyobb nézőközönsége egyetlen városban, ugyanazon művész előadásain. (Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap |
| Módosítás dátuma: 2009. június 26. péntek, 12:08 |
Az idegenvezető munkaterületének leírása: • az országba – egyénileg vagy csoportosan – érkező külföldi turistákat, valamint a belföldi túrákon részt vevő magyar vendégeket megismerteti az ország idegenforgalmi, kulturális, történelmi és művészeti értékeivel, nevezetességeivel magyar, illetve idegen nyelven, ...
Idegenvezető tanfolyam bővebb leírása >>>
Idegenvezető tanfolyam - Időrend, tandíj
A személyügyi ügyintéző munkaterületének leírása: A munkáltató irányítása mellett szakszerűen ellátja az emberi erőforrás gazdálkodással kapcsolatos feladatokat:
• segíti a munkáltatót kitűzött céljai megvalósításában,
....
Személyügyi ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Személyügyi ügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj
OKJ Tanfolyamok: Mérlegképes könyvelő tanfolyam, Adótanácsadó tanfolyam, Pénzügyi-számviteli ügyintéző tanfolyam, Személyügyi ügyintéző tanfolyam, Személyügyi gazdálkodó és fejlesztő tanfolyam, Ingatlanközvetítő tanfolyam, Kereskedő, boltvezető tanfolyam, Logisztikai ügyintéző tanfolyam, Töltőállomás kezelő tanfolyam, Munkavédelmi technikus tanfolyam, Építési műszaki ellenőr I-II. tanfolyam, Biztonsági őr tanfolyam, Könnyűgépkezelő tanfolyam, Vendéglős tanfolyam, Vendéglátó eladó tanfolyam, Óvodai dajka tanfolyam, Utazás ügyintéző tanfolyam, Protokollügyintéző tanfolyam, Idegenvezető tanfolyam --- OKJ képzéseink teljes kínálata ---
Felnőttképzési Intézmény nyilvántartási szám: 10-0069-06
Gyöngyösi Oktatási hírek
Képezd magad, hogy képes légy!
Kedvezmények: Kismamák, nagycsaládosok, munkanélküliek 5% engedményt kapnak a tandíjból! - további kedvezmények honlapunkon
Bővebb információ és további képzések: kepzesek.ioszia.hu
Jelentkezés: +36-37/301-649, kepzes@ioszia.hu
Akkr.laj.sz.: AL-2053 Nyilv.sz.: 10-0069-06


Gyöngyösi képek
Köszöntjük oldalunkon! Ha van valami érdekes, különleges témája Gyöngyössel kapcsolatosan, ne habozzon, ossza meg velünk és a nap mint nap ide látogatókkal!
szerkesztoseg@gyongyos.info
Gyöngyös hírek RSS
Gyöngyös hírei - képekben
Gyöngyös információi
Az idelátogató turisták számára sokat jelentenek Gyöngyös információi, hiszen a programok kialakításához nélkülözhetetlenek ezek az ismeretek. A gyöngyösi programok sokrétűsége nem csak a szokásos szólamok kategóriájába tartozik. Hazánk legmagasabb pontja, a Kékes nem csak gépjárművel közelíthető meg, hanem egy mátrai túrázás célja is lehet. Nemcsak a gyöngyösi szálláshelyek várják a megfáradt turistákat, hanem a Mátra hoteljei, panziói is. A gyöngyösi turisztika szervezettsége régóta ismert. A nyilvánvalóan nagy úti célok – Kékes, Galyatető, Mátraháza – mellett számtalan meglátogatásra érdemes helyre is felhívja a kirándulók figyelmét.
Gyöngyösi programok
Változatos gyöngyösi programok között válogathatnak az érdeklődők. A Gyöngyös fórum és több gyöngyösi apróhirdetés is elismerően szól a helyi és környéki lehetőségekről. Nemcsak a gyöngyösi turisztika vonzza az utazókat, akik a gyöngyösi szálláshelyek kibővülését, megújulását tapasztalhatják. Mivel a Gyöngyös fórum honlapja bárhonnan elérhető, ez megkönnyíti az előzetes tájékozódást az idelátogatóknak.
Előzetes tájékozódás
Ha olyan témában szeretne tájékozódni a környékkel kapcsolatosan, mint pl. gyöngyösi programok, gyöngyösi szálláshelyek, a gyöngyösi apróhirdetés rovatai, vagy a Gyöngyös fórum oldalai jó kiindulópontnak számítanak. Keresse fel Gyöngyös vagy a Mátra szép helyeit, tájait, és élvezze a barátságos vendéglátás minden előnyét!
Releváns oldal
Ezen az oldalon mindent megtalál, ami fontos Gyöngyössel, vagy a Mátrával kapcsolatban. A város nevezetességei, érdekes történelme, kulturális hírek, Heves megyei hírek, rendőrségi hírek és még számtalan témában kaphatnak tájékoztatást a látogatók. Minden, amit érdemes tudni, itt megtalálható. A standard információk mellett egy jól kiépített RSS rendszer segítségével országos és külföldi hírek, sport hírek is megtalálhatóak. Fotoriportereink sorra szállítják azokat a fényképeket, amelyek érdekes vagy éppen sokakat irritáló dolgokat rögzítenek az utókor számára.
GYOKA
A Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány célja többek között olyan anyagi és tudományos alap megteremtése, amely lehetővé teszi: a gyöngyösi, illetve a környékbeli települések oktatási intézményeinek támogatását, a tehetség felismerését, eredményes oktatását célzó személyi, módszertani és tárgyi feltételek biztosítását, az oktatás színvonalának folyamatos emelése érdekében a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók tanulmányainak támogatását. Kérjük, hogy ezt a nagy horderejű munkát támogassa adója 1%-val! Köszönjük segítségét.
OKJ képzések
A protokollügyintéző munkaterületének leírása: • A protokoll ügyintéző segíti – idegen nyelven is – a protokoll területét irányító vezetőt a hazai és nemzetközi kapcsolattartás formai követelményeinek betartásában. ...
Protokollügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Protokollügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj
Az utazás ügyintéző munkaterületének leírása: Az utazás ügyintéző túraszervezőknél, utazási irodákban és ügynökségekben, valamint idegenforgalmi szolgáltató és információs irodákban végzi tevékenységét referensként és pultosként ...
Utazás ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Utazásügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj
Hírek - Gyöngyös
Mátrai túrázás
A jó levegő szerelmesei egy mátrai túrázás során sok szép helyet kereshetnek fel. A gyöngyösi turisztika kínálta lehetőségek régóta ismertek a túrázást kedvelők előtt. Nem csak gyöngyösi szálláshelyek, hanem a Mátrában található sok barátságos panzió is szeretettel várja a kirándulókat. A szálláshelyekről információ kapható a Gyöngyös blog, Gyöngyös fórum oldalain, valamint több gyöngyösi apróhirdetés is segíti a turistákat.
GDF Gyöngyös
A GDF Gyöngyösi Regionális Konzultációs Központjában már évek óta magas szintű informatikai képzés folyik. A digitális írástudás ismerete nélkülözhetetlen a ma embere számára olvasható a Gyöngyös blog néhány bejegyzésében is. Gyöngyös információi közé tartozik az is, hogy a GDF képzéseit kiegészítve felsőfokú szakképzési gyakorlati helyként is működik.
Friss hírek - Gyöngyös
- Szabadon járt-kelt az oroszlán
- Őszig működik a pollencsapda Gyöngyösön
- Városunkban ünnepséggel tisztelegtek
- Nem menthető meg a vágóhíd Gyöngyösön
- Összefogtak a törvénysértők ellen
- A civilek az új testülettel is szerződnének
- Kigyulladt a konténer, égett a szemét
- Nőtt a gyalogosok és a kerékpárosok által okozott balesetek száma
- Negyedmillió forintot kapnak a gyöngyösi mentősök
- Gyöngyösön jutalmazták a tavalyi év legjobb sportolóit, edzőit
- Ütötték, rúgták, fejét járdába verték - úgy hitte elgázolták
- Arculatot vált a faluszéli Tiszti lakótelep
- Gázrobbanás rázta meg a várost, többen megsérültek
- A legjobb tanárok névsorát várják
- A polgármester nem kérte a kitüntetést
Turisztikai információ
Hivatali hírek
- Lemondott a Jobbik szóvivője
- Festékkel dobálták meg Magda Sándor óriásplakátját
- Új rendszerváltást akar Torgyán József pártja
- Mit kell tudni a kopogtatócédulákról?
- Már csak munkanapokat számolhat a hivatal
- Személyesen egyeztetett Francsics László
- Április havi véradások
- Vészforgatókönyv a válság miatt Gyöngyösön
- Foglyul ejtett polgármesterek
- A grémium ma Abasáron ülésezik
- Parlamenti csörte
- Hétvégi nyitvatartás az APEH-nél
- Nem lesznek kisebbségek a Parlamentben
- A gyöngyösi jobboldal a médián spórolna
- Egyre romlik a Gyöngyösi honlap minősége
Programajánló
Online látogatók
Oldalainkat 12 vendég böngésziGyöngyösi borvidék
Sokak számára Gyöngyös neve egyet jelent a jó Mátra környéki borral. Ez igaz is, hiszen környékünkön több kisebb-nagyobb gazdaság foglalkozik szőlővel, és méltán híresek boraik. Nemcsak hazánkban, de külföldön is keresettek, hiszen a jó minőséget szem előtt tartva inkább kevesebb, de jó minőségű bor készítenek. A világméretű válság ezen a területen is érzékelhető, de reméljük, hogy borászaink, szőlős gazdáink átvészelik a nehéz időszakot. Jellemző adat lehet, hogy az idei versenyen több mint 70 bort neveztek a termelők, és egyre inkább nő a kistermelők száma. Az sem mellékes, hogy 20 aranyérmes bort találtak a szigorú zsűri tagjai.
Mérlegképes könyvelő tanfolyam
A mérlegképes könyvelői végzettséggel betölthető munkakörök: • Számviteli ügyintéző
• Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató részegység vezetője
...
Mérlegképes könyvelő tanfolyam bővebb leírása >>>
Mérlegképes könyvelő időrend és tandíj




















