Feb
01
2010
Megtáncoltatták a volt titokminisztert PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A közgyűlés polgári frakciója ismét bált rendezett. Ezúttal is jótékonykodtak, most a mentőállomások javára gyűjtöttek. 

Demeter Ervin egykori titokminisztert is megtáncoltatták a gyöngyösi Vidróczkisok

Demeter Ervin egykori titokminisztert is megtáncoltatták a gyöngyösi Vidróczkisok

A Heves Megyei Közgyűlés Polgári Frakciója Hotel Eger & Park konferenciatermében rendezte meg a Megyei Polgári Jótékonysági Bált. A rendezvényen a mentőállomások javára gyűjtöttek. Mint Herman István frakcióigazgató elmondta, azért, mert "a megyében két típusú ember van: az egyik már igénybe vette, a másik majd igénybe veszi a mentőszolgálat segítségnyújtását."

A bálozókat, a megye kulturális értékeinek felvillantása jegyében a Vidróczi Néptáncegyüttes, valamint Herczeg Flóra népdalénekesnő szórakoztatta.

 

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)

 
Idegenvezető tanfolyam

Az idegenvezető munkaterületének leírása: • az országba – egyénileg vagy csoportosan – érkező külföldi turistákat, valamint a belföldi túrákon részt vevő magyar vendégeket megismerteti az ország idegenforgalmi, kulturális, történelmi és művészeti értékeivel, nevezetességeivel magyar, illetve idegen nyelven, ...
Idegenvezető tanfolyam bővebb leírása >>>
Idegenvezető tanfolyam - Időrend, tandíj
Személyügyi ügyintéző tanfolyam

A személyügyi ügyintéző munkaterületének leírása: A munkáltató irányítása mellett szakszerűen ellátja az emberi erőforrás gazdálkodással kapcsolatos feladatokat:
• segíti a munkáltatót kitűzött céljai megvalósításában,
....
Személyügyi ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Személyügyi ügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj

Gyöngyösi Oktatási hírek

Képezd magad, hogy képes légy!

Kedvezmények:  Kismamák,  nagycsaládosok, munkanélküliek  5%  engedményt  kapnak a tandíjból! - további kedvezmények honlapunkon

Bővebb információ és további képzések: kepzesek.ioszia.hu
Jelentkezés: +36-37/301-649, kepzes@ioszia.hu

Akkr.laj.sz.: AL-2053 Nyilv.sz.: 10-0069-06

ECL nyelvvizsgahely GyöngyösECDL vizsga Gyöngyös
Felnőttképzés

Gyöngyösi videók

Gyöngyös sport

Mi folyik itt Gyöngyösön?! ÚJ Videók

Mi folyik itt Gyöngyösön?! Mi folyik itt Gyöngyösön?! Mi folyik itt Gyöngyösön?!

Kedvenc zenéink

FloRida Ft Lil Wayne - Lollipop Got Low [BEN RAVER MASHUP] Snap! - Do You See The Light (Thomas Gold Mix) Tiesto ft Sneaky Sound Systems I Will Be Here Radio Edit & Tiesto New Album 2009

Gyöngyösi képek

Még több gyöngyösi fotó.

Köszöntjük oldalunkon! Ha van valami érdekes, különleges témája Gyöngyössel kapcsolatosan, ne habozzon, ossza meg velünk és a nap mint nap ide látogatókkal!

szerkesztoseg@gyongyos.info

Gyöngyös BLOG

Napi horoszkóp

Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Gyöngyös információi

Az idelátogató turisták számára sokat jelentenek Gyöngyös információi, hiszen a programok kialakításához nélkülözhetetlenek ezek az ismeretek. A gyöngyösi programok sokrétűsége nem csak a szokásos szólamok kategóriájába tartozik. Hazánk legmagasabb pontja, a Kékes nem csak gépjárművel közelíthető meg, hanem egy mátrai túrázás célja is lehet. Nemcsak a gyöngyösi szálláshelyek várják a megfáradt turistákat, hanem a Mátra hoteljei, panziói is. A gyöngyösi turisztika szervezettsége régóta ismert. A nyilvánvalóan nagy úti célok – Kékes, Galyatető, Mátraháza – mellett számtalan meglátogatásra érdemes helyre is felhívja a kirándulók figyelmét.

Gyöngyösi programok

Változatos gyöngyösi programok között válogathatnak az érdeklődők. A Gyöngyös fórum és több gyöngyösi apróhirdetés is elismerően szól a helyi és környéki lehetőségekről. Nemcsak a gyöngyösi turisztika vonzza az utazókat, akik a gyöngyösi szálláshelyek kibővülését, megújulását tapasztalhatják. Mivel a Gyöngyös fórum honlapja bárhonnan elérhető, ez megkönnyíti az előzetes tájékozódást az idelátogatóknak.

Előzetes tájékozódás

Ha olyan témában szeretne tájékozódni a környékkel kapcsolatosan, mint pl. gyöngyösi programok, gyöngyösi szálláshelyek, a gyöngyösi apróhirdetés rovatai, vagy a Gyöngyös fórum oldalai jó kiindulópontnak számítanak. Keresse fel Gyöngyös vagy a Mátra szép helyeit, tájait, és élvezze a barátságos vendéglátás minden előnyét!

Releváns oldal

Ezen az oldalon mindent megtalál, ami fontos Gyöngyössel, vagy a Mátrával kapcsolatban. A város nevezetességei, érdekes történelme, kulturális hírek, Heves megyei hírek, rendőrségi hírek és még számtalan témában kaphatnak tájékoztatást a látogatók. Minden, amit érdemes tudni, itt megtalálható. A standard információk mellett egy jól kiépített RSS rendszer segítségével országos és külföldi hírek, sport hírek is megtalálhatóak. Fotoriportereink sorra szállítják azokat a fényképeket, amelyek érdekes vagy éppen sokakat irritáló dolgokat rögzítenek az utókor számára.

GYOKA

A Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány célja többek között olyan anyagi és tudományos alap megteremtése, amely lehetővé teszi: a gyöngyösi, illetve a környékbeli települések oktatási intézményeinek támogatását, a tehetség felismerését, eredményes oktatását célzó személyi, módszertani és tárgyi feltételek biztosítását, az oktatás színvonalának folyamatos emelése érdekében a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók tanulmányainak támogatását. Kérjük, hogy ezt a nagy horderejű munkát támogassa adója 1%-val! Köszönjük segítségét.

OKJ képzések

Protokollügyintéző tanfolyam

A protokollügyintéző munkaterületének leírása: • A protokoll ügyintéző segíti – idegen nyelven is – a protokoll területét irányító vezetőt a hazai és nemzetközi kapcsolattartás formai követelményeinek betartásában. ...
Protokollügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Protokollügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj
Utazás ügyintéző tanfolyam

Az utazás ügyintéző munkaterületének leírása: Az utazás ügyintéző túraszervezőknél, utazási irodákban és ügynökségekben, valamint idegenforgalmi szolgáltató és információs irodákban végzi tevékenységét referensként és pultosként ...
Utazás ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Utazásügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj

Mátrai túrázás

A jó levegő szerelmesei egy mátrai túrázás során sok szép helyet kereshetnek fel. A gyöngyösi turisztika kínálta lehetőségek régóta ismertek a túrázást kedvelők előtt. Nem csak gyöngyösi szálláshelyek, hanem a Mátrában található sok barátságos panzió is szeretettel várja a kirándulókat. A szálláshelyekről információ kapható a Gyöngyös blog, Gyöngyös fórum oldalain, valamint több gyöngyösi apróhirdetés is segíti a turistákat.

GDF Gyöngyös

A GDF Gyöngyösi Regionális Konzultációs Központjában már évek óta magas szintű informatikai képzés folyik. A digitális írástudás ismerete nélkülözhetetlen a ma embere számára olvasható a Gyöngyös blog néhány bejegyzésében is. Gyöngyös információi közé tartozik az is, hogy a GDF képzéseit kiegészítve felsőfokú szakképzési gyakorlati helyként is működik.

Online látogatók

Oldalainkat 14 vendég böngészi

Gyöngyösi borvidék

Sokak számára Gyöngyös neve egyet jelent a jó Mátra környéki borral. Ez igaz is, hiszen környékünkön több kisebb-nagyobb gazdaság foglalkozik szőlővel, és méltán híresek boraik. Nemcsak hazánkban, de külföldön is keresettek, hiszen a jó minőséget szem előtt tartva inkább kevesebb, de jó minőségű bor készítenek. A világméretű válság ezen a területen is érzékelhető, de reméljük, hogy borászaink, szőlős gazdáink átvészelik a nehéz időszakot. Jellemző adat lehet, hogy az idei versenyen több mint 70 bort neveztek a termelők, és egyre inkább nő a kistermelők száma. Az sem mellékes, hogy 20 aranyérmes bort találtak a szigorú zsűri tagjai.

Mérlegképes könyvelő tanfolyam

A mérlegképes könyvelői végzettséggel betölthető munkakörök: • Számviteli ügyintéző
• Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató részegység vezetője
...
Mérlegképes könyvelő tanfolyam bővebb leírása >>>
Mérlegképes könyvelő időrend és tandíj




OKJ Tanfolyamok - OKJ - Webes Képzések - Szakmai Képzések - Főiskolai Oktatás - Nyelvi képzések - Okleveles Képesítések - Informatikai Oktatások - Esélyegyenlőség - NJSZT - Felnőttképzés
Szakmát adó tanfolyamok, szakképzések, felnőttképzés, OKJ-s képzések, tanfolyamok észak-magyarországon, a legolcsóbban.
Szépségkirálynő