Megyei hírek
Mar
11
2010
Megyeszerte felcsaptak a lángok PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Bőven akadt munkájuk szerdán a tűzoltóknak. Este nyolcig 13 alkalommal hívták őket a megye különböző pontjaira.

Délelőtt tíz óta folyamatosan kapják a száraz növényzet meggyulladásáról szóló jelzéseket megyénk tűzoltói. Délután kettőig öt alkalommal hívták őket, a legnagyobb területet Fedémes külterületén lepték el a lángok: itt öt hektáron égett a száraz fű, a bozót. A korábbi cikkünkben már leírt eseteket követően három óra után a gyöngyösi tóhoz kértek segítséget, ahol a fél hektáron égő nádas a hétvégi házakat is veszélyeztette. Az egri lánglovagoknak ekkor szintén egy ekkora területen, helyben, a Dónát utca végén kellett beavatkozniuk. Hat óra előtt a hatvani tűzoltókat ismét a szomszédos Pest megyébe hívták: Turán 300 négyzetméteren égett a száraz fű.

Bővebben...
 
Mar
11
2010
Látogatási tilalom a megyei kórházban PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Hányásos-hasmenéses megbetegedések miatt csütörtöktől részleges látogatási tilalom lép életbe.

Közleményben tudatta a Markhot Ferenc Kórház, hogy a  Non-invazív Belgyógyászati-Bőrgyógyászati Mátrix II. Általános Belgyógyászai Profilján az utóbbi napokban több betegnél jelentkező, hányással, hasmenéssel járó, kimutatott calici-vírus okozta fertőzés miatt 2010. március 11. napjától az intézmény igazgatója részleges látogatási tilalmat rendelt el.

A megyei kórházban egyébként csak nemrég, február végén oldották fel azt a látogatási tilalmat, amelyet még tavaly november végén rendeltek el. Akkor az influenzás megbetegedések miatt korlátozták a betegekkel való érintkezést.

Módosítás dátuma: 2010. március 11. csütörtök, 07:13
Bővebben...
 
Mar
10
2010
Rendet raknak a szemétdombon PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A szemetet is rendszerezni kell. Fotó: Ötvös Imre.Sokaknak még új, hogy a törvény szerint múlt év július 15-e után a régi, szigetelés nélküli lerakókba nem lehet többé hulladékot lerakni. Ez Hevesben is több kérdést vetett föl. 

Több helyi hulladékgyűjtést végző társaság is aggodalmasan tekintett a jövőbe 2009 nyarán, hiszen nem rendelkeztek gyakorlattal a szemét új, modern technikájú, átrakóállomásokon történő ürítésére.
– Az eltelt több mint fél év üzemeltetési tapasztalata igazolta, hogy a hulladékgazdálkodási rendszer hasznosan és jól működtethető – fogalmaz Maróti Rita, az AVE Heves Régió Kft. ügyvezetője. – Egyrészről a nagy központi hulladéklerakó 30–40 évre megoldja 80 település hulladékkezelését, másrészről a létesítmények kialakítása és üzemeltetése folyamatosan biztosítja a hulladék fogadását.

 

   A szemetet is rendszerezni kell. Fotó: Ötvös Imre.

Bővebben...
 
Mar
10
2010
A hatvani lázadók sikere az adóhivatal versenyén PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A hatvani Széchenyi István Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola csapata elismerésre méltó sikert ért el az APEH Rangadó 2010 országos döntőjében.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal másodszor rendezte meg az adózási ismeretekről középiskolásoknak szóló megméretést. „Az adózás közös ügyünk” gondolat jegyében a versengésre 445 csapat jelentkezett hazánk minden részéből.

Az öttagú társaságoknak első körben három internetes kérdéscsokorra kellett válaszolniuk, és az elért eredmények alapján hívták be a régiók legeredményesebb gárdáit – köztük a Hatvani Középiskola Lázadók nevű együttesét.

Bővebben...
 
Mar
09
2010
Tilos koporsóban temetni PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Erken két házat kell homokzsákokkal védeni a magas talajvíz ellen, míg Tarnazsadányban a Tarnóca három hónap alatt háromszor fenyegetett kiöntéssel.

Március 1-jétől az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat megtiltotta a koporsós temetéseket a dél-hevesi térségben, mivel a talajvíz még mindig nagyon magas. Csak urnás végső búcsú engedélyezett a tilalom feloldásáig. A télen lehullott nagy mennyiségű hó és eső, illetve a kezdődő olvadás miatt az országban 170 ezer hektárt borít belvíz. Kijutott ebből Dél-Hevesnek is, amely többszörösen veszélyeztetett a Mátrából lezúduló és a patakokat megtelítő vizek, a mély földrajzi fekvés és a Tisza visszaduzzasztó hatása miatt.

Bővebben...
 
Mar
09
2010
Nagykökényesen és Hevesen is építenének szélerőműveket PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Háromszor annyi szélerőművet építenének Magyarországon, mint amennyit az állam támogat – derült ki a Magyar Energia Hivatal tájékoztatójából.

A meghirdetett 410 megawatt szélerőmű-kapacitás helyett összesen 1117,75 megawatt megépítésére érkezett ajánlat 68 pályázótól. Mindössze 40 megawattnyi az a szélerőmű-kapacitás, amelyre nem kérnek támogatást a pályázók – mondta Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal elnöke. Az első fordulóban a pályázatok érvényességéről döntenek. A második fordulóban az árajánlatot, azaz a támogatási igény nagyságát kell közölni. A hivatal elnöke által kinevezett öttagú bizottság a legkisebb támogatási kérelmeket részesíti előnyben.

Bővebben...
 
Mar
03
2010
A pálinkafőzés veszélyes is lehet PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A szakemberek szerint az otthoni pálinkafőzés komoly veszéllyel járhat az előállítókra és a fogyasztókra nézve is. Ráadásul az állam is rosszul jár. 

Most ha valaki a saját gyümölcsterméséből pálinkát szeretne, akkor el kell vinnie egy szeszfőzdébe, ahol a jövedéki adó és az egyéb díjak kifizetése után saját fogyasztásra készítenek neki pálinkát.

De Heves megyében is előfordulnak olyan esetek, amikor a szakértelem nélkül összeszerelt készülékek felrobbannak, és tüzet, súlyos sérülést okoznak. Ráadásul a barkácsolt berendezéseken készült pálinka minősége is erősen kifogásolható. Az egri szeszfőzde vezetője, Balla Zsolt több szempontból is problémásnak tartja a házi pálinkafőzés legalizálását a jelenlegi körülmények között. A közvetlen veszélyek mellett senki sem tudná garantálni ugyanis az előállított ital minőségét az előállításhoz szükséges szaktudás és a megfelelő eszközök hiányában.

 

  Pálinkát inni mindenki tud, de készíteni, ahhoz azért jóval több szükséges. Fotó: Ötvös Imre Pálinkát inni mindenki tud, de készíteni, ahhoz azért jóval több szükséges. Fotó: Ötvös Imre

Bővebben...
 
Feb
27
2010
A megye több pontján is a víz okozott gondot PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Vízátfolyás és pincékbe betörő víz miatt kértek a megye több pontjára is segítséget a tűzoltóktól.

Jelentős mennyiségű víz folyt az útra a hegyoldalból Szilvásvárad és Nagyvisnyó között. Az úton keletkező vízátfolyást a bélapátfalvi tűzoltók szüntették meg este úgy, hogy kéziszerszámok segítségével az árkokba terelték a vizet. A történtekről a közútkezelőt is értesítették. Nem ez volt azonban az egyetlen helyszín, ahol gondot okozott a víz.

Bővebben...
 
Feb
25
2010
Megelégelték a dolgot, lezárták az utat PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Eredményesnek ítélik meg tüntetésüket azok, akik félpályás útlezárást tartottak Tarnaszentmiklós és Pély határában útjaik rendkívül rossz állapota miatt. 

A demonstráción a települések polgármesterei, Molnár Lászlóné és Ari Norman is részt vettek. Megelégelték ugyanis, hogy évek óta hiába fordulnak segítségért az illetékes szervekhez. Az utak karbantartása az állam feladata lenne, de mindig csak azt a választ kapják, hogy nincs pénz a felújításra. A demonstráció reggel 7 órakor kezdődött és délig tartott.

 

Akkora kátyúk vannak, hogy látszik az aljukon az agyag, a homok. Fotó: Ötvös Imre Akkora kátyúk vannak, hogy látszik az aljukon az agyag, a homok. Fotó: Ötvös Imre
Bővebben...
 
Feb
24
2010
Nincs veszettség: sikeres volt a rókabombázás PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Egyetlen veszett rókát sem találtak az utóbbi időben Heves megyében. Ez azért nagy szó, mert a kilencvenes években az emberekre is veszélyes mértékben elszaporodtak a betegséget hordozó állatok.

A megyében a kilencvenes években szaporodtak el a térségben élőkre már veszélyt jelentő nagyságrendben a veszett rókák, melyek jelenlétükkel nem csak a háziállatokra, hanem rajtuk keresztül magukra az itt élő emberekre is kockázatot jelentettek. Akkoriban rengeteg kilőtt, illetve elhullott rókatetemből mutatták ki a kórt, sőt minderre olyan állatok esetében is sor került, melyek már a lakott területekre, például Egerbe is bekóboroltak.

A város területére alig több, mint fél év leforgása alatt 18 ismert esetben merészkedtek olyan rókák, amelyekről az intézeti vizsgálatok utólag megállapították, hogy veszettek voltak. A hatékony védekezés csak nagy, összefüggő területek mentesítésével volt elképzelhető, ezért választották külföldi segítséggel itthon is a légi módszert.

Bővebben...
 
Feb
23
2010
Lassú apadás és növekvő belvízgondok PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Lassú apadás és növekvő belvízgondokA hétvégi tetőzéseket követően hétfőn lassú apadás indult meg a Heves megyei vízfolyásoknál. A következő napokban leginkább a növekvő belvíz okozhat gondot.

Mint Enyedi Miklósné, az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövízig) egri szakaszmérnökségének védelemvezetője elmondta: több településen, miként Makláron is, a belterületi vízrendezés hiányosságai, az elhanyagolt árkok és átereszek okoznak problémát. Poroszlón és Újlőrincfalván is belvíz-szivattyúkat kell üzemeltetni.

Bővebben...
 
Feb
22
2010
Már pakolják a homokzsákokat PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

 A hóolvadás és a csapadék következtében áradnak megyénk folyói, Dél-Hevesen terjeszkedik a belvíz is. A Tisza felső vidékén napokkal ezelőtt indult árhullám éjszaka érkezett meg Kisköréhez.

A Zagyva vízállása is igen magas, ott folyamatosan szolgálatban vannak a vízőrök, ma délután a folyó vízszintje megközelítette a harmadfokú készültség elrendeléséhez szükséges mértéket. Hasonló volt a helyzet a Gyöngyös-pataknál is, ott is másodfokú volt az árvízvédelmi riasztás. A Tarnán ma vonult az ár, Verpelétnél 335, Tarnaméránál 324, Tarnaörsnél pedig 386 centiméteres vízállást regisztráltak.

 

Nagyúton a helyi polgárőrség önkéntesek segítségével igyekszik feltartóztatni a vizet. Fotó: Suha Péter. Nagyúton a helyi polgárőrség önkéntesek segítségével igyekszik feltartóztatni a vizet. Fotó: Suha Péter.

Bővebben...
 
Feb
22
2010
Speciális mentők hozták fel az aknából a kutyát PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Boldogság: Mylo újra a gazdival. Beküldött fotóAz Eged-hegy aljában szerencsétlenül járt jószágra egy fiatal pár talált rá, akik az állatvédőktől, majd a speciális mentőktől kértek segítséget. 

- Egy több méter mély, ásott aknába zuhant kutya kimentéséhez kértek tőlünk segítséget szombat délután. A kutyára egy fiatal pár talált rá az Eged-hegy aljában álló hétvégi házak közelében, mikor éppen a hegyről jöttek le. Értesítették a Vidám Mancsok Állatvédő Egyesületet, majd bennünket is, mivel a nagytestű állatot sehogyan sem tudták felhozni az aknából - számolt be a történtekről Kovács József, az Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport vezetője.

A speciális mentők helyszínre érkező négy tagja egy úgynevezett alpintechnikai mentő beülő alkalmazásával, kötéllel hozta fel az aknából a kutyát. A jószágon különösebb sérülést nem fedeztek fel, viszont jól láthatóan igen kimerült volt. Az állatot egy átmeneti befogadóhoz vitték. Az agriások legutóbb mintegy két hete hajtottak végre állatmentő akciót: akkor egy csőből hoztak ki bent ragadt kutyakölyköket.

Bővebben...
 
Feb
21
2010
Lángra kapott egy parádi parasztház PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Az oltást a parádi önkéntesek kezdték meg, ám hamarosan Egerből is megérkeztek a hivatásos tűzoltók.

A 90 négyzetméteres parasztházhoz fél egy körül riasztották az egri tűzoltókat, akik három szerrel indultak útnak. A lángoló tetőszerkezetű épület oltását a hat fővel megérkező helyi önkéntesek kezdték meg, akik több gázpalackot is kihoztak a lángoló épületből. Az egri tűzoltók két vízsugárral fékezték meg a lángokat - tudatta szerkesztőségünkkel Mérai Péter tű. főhadnagy, az Egri Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság szóvivője. A lángok 500 ezer forintos kárt okoztak az építményben, a tűz keletkezési okát egyelőre még nem tudni.

Lángra kapott egy parádi parasztház

Bővebben...
 
Feb
20
2010
Kopogtatócédula helyett fehér por a jelöltnek PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Hivatalos válaszküldeményben is eljuttathatják ajánlószelvényeket az egyik jelöltnek a választók. Úgy tűnik, valaki most egészen mást tett a borítékba.

Ismeretlen eredetű fehér port találtak a szilvásváradi postán - érkezett a jelzés szerkesztőségünkbe. Az anyagot olyan borítékokban fedezték fel, amelyekben hivatalos válaszküldeményként a pétervásárai választókerületben, az MSZP színeiben induló jelöltnek, Sós Tamásnak lehet eljuttatni a kopogtatócédulákat. Úgy tudjuk, az egyik postaládába bedobott borítékokból többen is találtak azonosítatlan anyagot.

Bővebben...
 
Feb
18
2010
Sportbaráti összefogás egy tűzeset károsultjáért PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Egy családi ház tűz általi teljes pusztulása rendítette meg a közelmúltban Recsk és környéke lakosságát.

Már a tragikus eset másnapján megindult a gyűjtés a károsult tulajdonos Varga Sándor megsegítésére, aki nem régen az aktív labdarúgók közösségéhez is tartozott. Ez utóbbi okán kezdeményezte jótékony célú teremtorna szervezését Megyesi Ferenc. Mivel társakra is talált akciójához az élvonalat is megjárt, a térségben közismert egykori futballista, február 20-án, szombaton 15 órától – a mátraderecskei sportcsarnokban – megvalósulhat a mintegy három órásra tervezett program.

Bővebben...
 
Feb
11
2010
Kigyulladt tegnap egy markazi garázs, melyben bennégett egy ott tárolt autó is PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   
Kigyulladt tegnap egy markazi garázs, melyben bennégett egy ott tárolt autó isA tűzoltók munkájának köszönhetően nem terjedt tovább a tűz, és személyi sérülés sem történt, bár a garázsban benzineskannákat is tároltak.
Lángra kapott tegnap délelőtt egy negyven négyzetméteres markazi garázs, a tetőszerkezet gyulladt ki. Az épületben megégett egy ott tárolt Wartburg is. A lángokat a két fecskendővel kiérkező gyöngyösi tűzoltók fékezték meg, megakadályozva, hogy a tűz a közeli családi házra is átterjedjen. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár mintegy 500 ezer forintra tehető az első becslések alapján – közölte az esetről megyei katasztrófavédelem. A tűzoltóknak a tűzben teli benzines kannákkal is akadt dolguk – tudtuk meg a tűzoltóparancsnoktól. A tűzoltóparancsnok felhívta a figyelmet arra, hogy nem mindegy, mit hol, hogyan tárolnak a polgárok, mint elmondta, oda kell figyelni a gyúlékony folyadékok tartási szabályaira, hiszen ebben az esetben is bajt okozott a gondatlanság.
Bővebben...
 
Feb
11
2010
Narancs riasztás: tíz centi hó is hullhat PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Nagy mennyiségű hóra, helyenként erős hófúvásra számíthatunk a csütörtöki nap folyamán az Észak-magyarországi régióban.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzése szerint régiónkban ma akár 10 centiméter friss hó is lehullhat. Kilenc óráig egyes területeken már néhány óra leforgása alatt 5 centiméteresre nőhet a friss hóréteg. Az Északi-középhegység keleti részén ónos, vagy fagyott eső is előfordulhat.

Bővebben...
 
Feb
10
2010
Újabb veszélyes jégcsapok adtak munkát a tűzoltóknak PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Újabb veszélyes jégcsapok adtak munkát a tűzoltóknakA méretes téli képződmények a megyeszékhely több pontján is veszélyeztették a járókelők biztonságát.

Méretes jégcsapok csüngtek azon járőkelők feje felett, akik az egri Lenkey János Általános Iskola Markhot Ferenc úti oldalán haladtak el. A veszélyforrás megszűnetése érdekében az egri tűzoltóktól kértek segítséget, akik délelőtt eltávolították a párkányon képződött jégcsapokat - tudtuk meg a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletesétől.

Fél egy körül a Magyar Államkincstár megyei igazgatóságának Telekessy utcai épületénél észleltek hasonló problémát. Az ide szintén egy szerrel kiérkező tűzoltók a padlásra feljutva, a cserepeket feltolva, kéziszerszámok segítségével távolították el a veszélyes jégcsapokat. Három óra után a Barkóczy utcába vonultak ki a lánglovagok egy fecskendővel, ám mint kiderült, a magasból mentő szerüket is be kellett vetni a Domus áruház tetejéről megindult hómennyiség, illetve a jégcsapok eltávolításához.

Bővebben...
 
Feb
09
2010
Porig égett a háza, még egy ruhája sem maradt PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Közel tízmillió forintnyi értéket emésztettek el a családi házban felcsapó lángok. A szerencsétlenül járt tulajdonos mellé az egész falu odaállt. 

Porig égett a háza, még egy ruhája sem maradt

Csupán annyi ruhája maradt a recski Varga Sándornak, amennyi rajta volt. A kézzelfogható dolgok, a fényképek, használati tárgyak, bútorok, minden odalett egyetlen óra leforgása alatt. Sándor pedig végignézte, ahogy a kétszintes háza a tűz martalékává vált.

Azon túl, hogy az egri tűzoltókat kihívta, mást nem tehetett. Az otthonát még a lánglovagok sem tudták megmenteni. Pedig eloltották a tüzet, amilyen gyorsan csak lehetett, és ezzel megakadályozták, hogy a lángok a szomszéd házára is átterjedjenek. Neki azonban néhány kormos falon kívül semmije sem maradt.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 21
Idegenvezető tanfolyam

Az idegenvezető munkaterületének leírása: • az országba – egyénileg vagy csoportosan – érkező külföldi turistákat, valamint a belföldi túrákon részt vevő magyar vendégeket megismerteti az ország idegenforgalmi, kulturális, történelmi és művészeti értékeivel, nevezetességeivel magyar, illetve idegen nyelven, ...
Idegenvezető tanfolyam bővebb leírása >>>
Idegenvezető tanfolyam - Időrend, tandíj
Személyügyi ügyintéző tanfolyam

A személyügyi ügyintéző munkaterületének leírása: A munkáltató irányítása mellett szakszerűen ellátja az emberi erőforrás gazdálkodással kapcsolatos feladatokat:
• segíti a munkáltatót kitűzött céljai megvalósításában,
....
Személyügyi ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Személyügyi ügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj

Gyöngyösi Oktatási hírek

Képezd magad, hogy képes légy!

Kedvezmények:  Kismamák,  nagycsaládosok, munkanélküliek  5%  engedményt  kapnak a tandíjból! - további kedvezmények honlapunkon

Bővebb információ és további képzések: kepzesek.ioszia.hu
Jelentkezés: +36-37/301-649, kepzes@ioszia.hu

Akkr.laj.sz.: AL-2053 Nyilv.sz.: 10-0069-06

ECL nyelvvizsgahely GyöngyösECDL vizsga Gyöngyös
Felnőttképzés

Gyöngyösi videók

Gyöngyös sport

Mi folyik itt Gyöngyösön?! ÚJ Videók

Mi folyik itt Gyöngyösön?! Mi folyik itt Gyöngyösön?! Mi folyik itt Gyöngyösön?!

Kedvenc zenéink

FloRida Ft Lil Wayne - Lollipop Got Low [BEN RAVER MASHUP] Snap! - Do You See The Light (Thomas Gold Mix) Tiesto ft Sneaky Sound Systems I Will Be Here Radio Edit & Tiesto New Album 2009

Gyöngyösi képek

Még több gyöngyösi fotó.

Köszöntjük oldalunkon! Ha van valami érdekes, különleges témája Gyöngyössel kapcsolatosan, ne habozzon, ossza meg velünk és a nap mint nap ide látogatókkal!

szerkesztoseg@gyongyos.info

Gyöngyös BLOG

Napi horoszkóp

Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Gyöngyös információi

Az idelátogató turisták számára sokat jelentenek Gyöngyös információi, hiszen a programok kialakításához nélkülözhetetlenek ezek az ismeretek. A gyöngyösi programok sokrétűsége nem csak a szokásos szólamok kategóriájába tartozik. Hazánk legmagasabb pontja, a Kékes nem csak gépjárművel közelíthető meg, hanem egy mátrai túrázás célja is lehet. Nemcsak a gyöngyösi szálláshelyek várják a megfáradt turistákat, hanem a Mátra hoteljei, panziói is. A gyöngyösi turisztika szervezettsége régóta ismert. A nyilvánvalóan nagy úti célok – Kékes, Galyatető, Mátraháza – mellett számtalan meglátogatásra érdemes helyre is felhívja a kirándulók figyelmét.

Gyöngyösi programok

Változatos gyöngyösi programok között válogathatnak az érdeklődők. A Gyöngyös fórum és több gyöngyösi apróhirdetés is elismerően szól a helyi és környéki lehetőségekről. Nemcsak a gyöngyösi turisztika vonzza az utazókat, akik a gyöngyösi szálláshelyek kibővülését, megújulását tapasztalhatják. Mivel a Gyöngyös fórum honlapja bárhonnan elérhető, ez megkönnyíti az előzetes tájékozódást az idelátogatóknak.

Előzetes tájékozódás

Ha olyan témában szeretne tájékozódni a környékkel kapcsolatosan, mint pl. gyöngyösi programok, gyöngyösi szálláshelyek, a gyöngyösi apróhirdetés rovatai, vagy a Gyöngyös fórum oldalai jó kiindulópontnak számítanak. Keresse fel Gyöngyös vagy a Mátra szép helyeit, tájait, és élvezze a barátságos vendéglátás minden előnyét!

Releváns oldal

Ezen az oldalon mindent megtalál, ami fontos Gyöngyössel, vagy a Mátrával kapcsolatban. A város nevezetességei, érdekes történelme, kulturális hírek, Heves megyei hírek, rendőrségi hírek és még számtalan témában kaphatnak tájékoztatást a látogatók. Minden, amit érdemes tudni, itt megtalálható. A standard információk mellett egy jól kiépített RSS rendszer segítségével országos és külföldi hírek, sport hírek is megtalálhatóak. Fotoriportereink sorra szállítják azokat a fényképeket, amelyek érdekes vagy éppen sokakat irritáló dolgokat rögzítenek az utókor számára.

GYOKA

A Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány célja többek között olyan anyagi és tudományos alap megteremtése, amely lehetővé teszi: a gyöngyösi, illetve a környékbeli települések oktatási intézményeinek támogatását, a tehetség felismerését, eredményes oktatását célzó személyi, módszertani és tárgyi feltételek biztosítását, az oktatás színvonalának folyamatos emelése érdekében a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók tanulmányainak támogatását. Kérjük, hogy ezt a nagy horderejű munkát támogassa adója 1%-val! Köszönjük segítségét.

OKJ képzések

Protokollügyintéző tanfolyam

A protokollügyintéző munkaterületének leírása: • A protokoll ügyintéző segíti – idegen nyelven is – a protokoll területét irányító vezetőt a hazai és nemzetközi kapcsolattartás formai követelményeinek betartásában. ...
Protokollügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Protokollügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj
Utazás ügyintéző tanfolyam

Az utazás ügyintéző munkaterületének leírása: Az utazás ügyintéző túraszervezőknél, utazási irodákban és ügynökségekben, valamint idegenforgalmi szolgáltató és információs irodákban végzi tevékenységét referensként és pultosként ...
Utazás ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Utazásügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj

Mátrai túrázás

A jó levegő szerelmesei egy mátrai túrázás során sok szép helyet kereshetnek fel. A gyöngyösi turisztika kínálta lehetőségek régóta ismertek a túrázást kedvelők előtt. Nem csak gyöngyösi szálláshelyek, hanem a Mátrában található sok barátságos panzió is szeretettel várja a kirándulókat. A szálláshelyekről információ kapható a Gyöngyös blog, Gyöngyös fórum oldalain, valamint több gyöngyösi apróhirdetés is segíti a turistákat.

GDF Gyöngyös

A GDF Gyöngyösi Regionális Konzultációs Központjában már évek óta magas szintű informatikai képzés folyik. A digitális írástudás ismerete nélkülözhetetlen a ma embere számára olvasható a Gyöngyös blog néhány bejegyzésében is. Gyöngyös információi közé tartozik az is, hogy a GDF képzéseit kiegészítve felsőfokú szakképzési gyakorlati helyként is működik.

Online látogatók

Oldalainkat 13 vendég böngészi

Gyöngyösi borvidék

Sokak számára Gyöngyös neve egyet jelent a jó Mátra környéki borral. Ez igaz is, hiszen környékünkön több kisebb-nagyobb gazdaság foglalkozik szőlővel, és méltán híresek boraik. Nemcsak hazánkban, de külföldön is keresettek, hiszen a jó minőséget szem előtt tartva inkább kevesebb, de jó minőségű bor készítenek. A világméretű válság ezen a területen is érzékelhető, de reméljük, hogy borászaink, szőlős gazdáink átvészelik a nehéz időszakot. Jellemző adat lehet, hogy az idei versenyen több mint 70 bort neveztek a termelők, és egyre inkább nő a kistermelők száma. Az sem mellékes, hogy 20 aranyérmes bort találtak a szigorú zsűri tagjai.

Mérlegképes könyvelő tanfolyam

A mérlegképes könyvelői végzettséggel betölthető munkakörök: • Számviteli ügyintéző
• Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató részegység vezetője
...
Mérlegképes könyvelő tanfolyam bővebb leírása >>>
Mérlegképes könyvelő időrend és tandíj




OKJ Tanfolyamok - OKJ - Webes Képzések - Szakmai Képzések - Főiskolai Oktatás - Nyelvi képzések - Okleveles Képesítések - Informatikai Oktatások - Esélyegyenlőség - NJSZT - Felnőttképzés
Szakmát adó tanfolyamok, szakképzések, felnőttképzés, OKJ-s képzések, tanfolyamok észak-magyarországon, a legolcsóbban.
Szépségkirálynő