Gyöngyösi hírek
Mar
14
2010
Nem menthető meg a vágóhíd Gyöngyösön PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A nagy reményekkel indult szarvasmarha-vágóhíd csődjét a megváltozott gazdasági környezettel magyarázzák.

Hogy gondok vannak a Gyöngyösi Húsipari Kft. (GyH) háza táján, azt már tavaly nyáron is sejteni lehetett, hiszen akkor több dolgozójukkal – akik már egy hónapja szabadságon voltak – hivatalosan is felbontották a munkaszerződést. Az üzemeltető akkor azt közölte, felújítási munkák folynak az üzemben. Mára kiderült: nem lehet megmenteni a gyöngyösi húsüzemet, a vagyonelemeire nyilvános pályázatot írt ki a vágóhíd felszámolását végző Kerszi Zrt.

Pap Józseftől, a Gyöngyösi Húsipari Kft.-t működtető L.A.C. Holding cégcsoport részét képező Törökszentmiklósi Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatójától megtudtuk: a cégnél 36-an dolgoztak, közülük heten tartoztak a GYH-hoz. A munkaviszonyuk közös megegyezéssel szűnt meg az októberi felszámolás előtt. Huszonkilenc főt az ITC Kft. foglalkoztatott a két cég között kötött szerződés alapján.

Bővebben...
 
Mar
13
2010
Összefogtak a törvénysértők ellen PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Összefogtak a törvénysértők ellenSok gyógyszertárban a törvényi tiltás ellenére is engedményben részesítik a vásárlóikat. A gyöngyösi patikusok most összefogtak ellenük.

Összefogtak a gyöngyösi, magyar családi tulajdonú gyógyszertárak vezetői, hogy megvédjék érdekeiket azokkal az elsősorban patikaláncokhoz tartozó gyógyszertárakkal szemben, ahol a törvény tiltása ellenére is engedményekben részesítik a náluk vásárlókat. Az utóbbi patikákban vásárlási utalványt, ajándékokat adnak a recepten beváltott nem támogatott gyógyszerek, egyes termékek vásárlásakor. Ez januártól jogellenes.

A gyógyszerészek levélben tájékoztatták az ÁNTSZ regionális tiszti gyógyszerészét, hogy Gyöngyösön mely három gyógyszertár követ el törvénysértést úgy, hogy több közfinanszírozott gyógyszer felíratására ösztönöznek.

Bővebben...
 
Mar
11
2010
A civilek az új testülettel is szerződnének PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Gyöngyös Város Barátainak Köre szeretné elérni, hogy az új önkormányzat a civil szférát is partnerének tekintse.

Összeállította idei programját Gyöngyös Város Barátainak Köre (GYVBK). A csoport elnöksége úgy határozott, hogy a kulturális tevékenység mellett vállalja a civilszervezetek munkájának összehangolását is – mondta Szilágyi Erzsébet, a GYVBK titkára. A mikéntről szólva kifejtette: a civil mozgalom élére állva civil kerekasztalt hoznának létre.

- Szeretnénk, ha a civil szférát is partnerének tekintené majd az új önkormányzat. Ezt együttműködési megállapodás aláírásával is megerősíthetnénk. Az sem kizárt, hogy a lakosság képviselete érdekében a civil szerveződés önkormányzati képviselőjelöltet is indít az őszi helyhatósági választásokon - magyarázta.

Bővebben...
 
Mar
09
2010
Kigyulladt a konténer, égett a szemét PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A hanyagság és a kigyulladt növényzet adott munkát a tűzoltóknak, három helyen is oltani kellett.

Először kora délután riasztották szárazfű-tűzhöz az egri tűzoltókat Fedémesre, ahol 8–10 hektáron égett a bozót. A lánglovagok egy szerrel érkeztek a helyszínre, és kéziszerszámokkal hárították el a veszélyt.
Gyöngyösön szemét égett közel 20 négyzetméteren. Az eset után Egerből érkezett riasztás: a Verőszalában gyulladt ki egy konténer. A tűzoltóknak itt is kéziszerszámokkal sikerült megfékezniük a lángokat. Szerencsére személyi sérülés sehol sem történt, egyik eset sem járt anyagi kárral - tudtuk meg a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletesétől.

Bővebben...
 
Mar
08
2010
Nőtt a gyalogosok és a kerékpárosok által okozott balesetek száma PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   
Az év első két hónapjában nőtt a gyalogosok és a kerékpárosok által okozott balesetek száma, ezért egy hónapon át tartó fokozott közúti ellenőrzést rendeltek el országszerte.
Elsősorban a gyalogosok és kerékpárosok közúti közlekedésére vonatkozó általános közlekedési szabályok betartására figyelnek a rendőrök.
Egész márciusban ellenőriznek a rendőrök a közutakon, leginkább a gyalogos átkelőhelyek környékén kell rájuk számítani, mert a rendőrség tapasztalatai szerint sokan nincsenek is tisztában a rájuk vonatkozó alapvető közlekedési szabályokkal, és sajnos egyre gyakoribb, hogy szándékosan figyelmen kívül is hagyják azokat. De nem csak rájuk, a kerékpárosokra is fókuszálnak ebben a hónapban. Az akcióban minden alkalommal mérnek sebességet is, és az autósok sem úszhatják meg a közúti ellenőrzéseket.
Bővebben...
 
Mar
08
2010
Negyedmillió forintot kapnak a gyöngyösi mentősök PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Az egyik hazai vállalat szavazós játékának köszönhetően 250 ezer forinttal gyarapodik a gyöngyösi mentőállomás.

A gyöngyösi mentőállomás kapta a legtöbb voksot azon a versenyen, ahol a civilek szavazataikkal dönthettek arról, mely mentőállomások kapjanak a támogatásként felajánlott kétmillió forintból. Az egy hónapig tartó megmérettetésen 70 mentőállomás nyolc csoportra bontva várta a támogatói szavazatokat. A verseny zárása után minden csoport legtöbb szavazatot kapott mentőállomása, azaz összesen 8 részesült az egyenként negyedmillió forintos támogatásból.

Bővebben...
 
Mar
02
2010
Gyöngyösön jutalmazták a tavalyi év legjobb sportolóit, edzőit PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Városi sportfórum keretében köszönték meg a gyöngyösi sportolók legjobbjainak, hogy tavaly is az adottságaikhoz és a lehetőségeikhez mérten a legjobb eredményeket érték el. 

A mátraaljai településen jelenleg az egyesületi tagnyilvántartás alapján több mint 50 sportkör működik. Ezekben mintegy háromezren sportolnak rendszeresen, egyharmaduk versenyszerűen. A városban kilenc olimpiai sportág (kézilabda, labdarúgás, atlétika, birkózás, ökölvívás, biatlon, triatlon, úszás, rögbi) van jelen.

 

Az Európa-bajnok búvárúszó, Szolcsák Szabolcs is elismerésben részesült. Fotó: Albert Péter Az Európa-bajnok búvárúszó, Szolcsák Szabolcs is elismerésben részesült. Fotó: Albert Péter

Bővebben...
 
Mar
01
2010
Ütötték, rúgták, fejét járdába verték - úgy hitte elgázolták PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Az erőszaknak számos formája van. Amikor egy fiatalkorú üt, rúg egy hatvanéves embert és még járdába is veri a fejét, mint történt az Gyöngyösön, az igen durvának mondható.

A testi épség ellen irányuló cselekményeket a büntetőjog hivatott megtorolni, mint azt a tettet is, amelyet 2008. május 16-án követett el valaki Gyöngyösön. Életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás két – egy fiatalkorú és egy középkorú – férfi ellen. A Heves Megyei Bíróság előtt lévő ügyben az első tárgyaláson mindketten úgy vallottak, hogy a másik volt, aki megtámadta és súlyosan bántalmazta a most hatvanhárom éves B. Józsefet.

Bővebben...
 
Feb
25
2010
Arculatot vált a faluszéli Tiszti lakótelep PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Több százezer forintból szépítik meg az abasári lakótelep parkját.

A beruházásra a Heves Megye Fejlesztéséért Közalapítványtól 150 ezer forintot nyert az önkormányzat. Az öt bérházból álló településrészen több mint 200 méteren élő sövényre cserélik a régi drótkerítéseket, hogy otthonosabbá tegyék a faluszéli környezetet. A sövénykerítés kiépítésére biztonsági okok miatt van szükség, és jelentős zaj- és porfogó is lesz. A pályázati pénzt 225 ezer forinttal egészíti ki az önkormányzat, így jut az összegből nyársalóra és kerékpártartókra, és a rosszabb állapotban lévő padok egy részét is kicserélik.

Bővebben...
 
Feb
24
2010
Gázrobbanás rázta meg a várost, többen megsérültek PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Gázrobbanás rázta meg a várost, többen megsérültekGázömlés elhárításán dolgoztak a mátraaljai városban, miután munkások eltörtek egy gázcsövet az Ipar út végén.

Robbanás rázta meg este Gyöngyöst, miután az Ipar út végében található gázfogadó állomásnál dolgozó munkások eltörtek egy 300 milliméter átmérőjű gázcsövet - tájékoztatta szerkesztőségünket a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese. A kisebb krátert létrehozó robbanást tűz nem követte, ám a helyszínen ömlött a gáz a munkagödörből. A légnyomás ellökte a munkásokat: hárman könnyebben sérültek meg, míg negyedik társuk ép bőrrel megúszta a robbanást. A sebesülteket a mentők kórházba szállították.

Bővebben...
 
Feb
23
2010
A legjobb tanárok névsorát várják PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A képviselő-testület által adományozható Gyöngyös Város Érdemes Pedagógusa elnevezésű kitüntetés odaítélésére tehetnek javaslatot március elsejéig a gyöngyösiek.

A díjat azok a tanárok kaphatják meg, akik a városban az ifjúság érdekében több éven keresztül kiemelkedő oktató-nevelő munkát végeztek, valamint alkalmazott módszereikben követendő példaként szolgálnak a többi pedagógus számára.

Az indoklással ellátott javaslatot február végéig Hiesz György polgármesterhez kell eljuttatni a városházára. A kitüntetést a pedagógusnap alkalmából megrendezendő városi ünnepségen adják majd át.

Bővebben...
 
Feb
22
2010
A polgármester nem kérte a kitüntetést PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

– Tisztelettel kérem a képviselőket, hogy ne szavazzák meg a kitüntetésemet! – ezzel zárta le a gyöngyösi testület legutóbbi ülésén Hiesz György polgármester a vitát. 

Hieszt Sós Tamás, a megyei közgyűlés elnöke terjesztette fel a „Köz Szolgálatáért Érdemjel” arany fokozata kitüntetésre, aminek indoklását a Polgári Frakció nem fogadta el. Bár az ellenzékiek is mind elismerték Hiesz György polgármestersége idején végzett pozitív tevékenységét, a díjhoz szükséges véleményezés mégis heves vitába fulladt.

Tatár László, a gyöngyösi képviselő-testület Polgári Frakciójának vezetője azt kifogásolta, hogy egy szocialista miniszter egy szocialista megyei elnök javaslatára épp egy szocialista polgármestert tüntetne ki.

Bővebben...
 
Feb
22
2010
Civil kezdeményezés Gyöngyösön PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   
Az egyház és a Gyöngyösi Műemlékekért Alapítvány által támogatott akció célja annyi pénz összegyűjtése, amennyi elengedhetetlenül szükséges a templom állagromlásának megakadályozására.
A vészharangot megkongatni itt már nem lehet, hisz régóta nincs harangja a kálvária templomnak. Az épület és környezetének állaga azonban oly mértékben leromlott, hogy sürgős beavatkozást igényel. Egy civil kezdeményezés, mely mögé az egyház és a Gyöngyösi Műemlékekért Kiemelten Közhasznú alapítvány is felsorakozott, most ezen kíván segíteni. Annyi bizonyos, hogy több százmillióra. Ezt részben vállalkozói tőke bevonásával, részben uniós forrásból kívánják előteremteni. Ennek megfelelően szempont a jövedelmezőség. Az elképzelések közt szerepel, hogy passiójátékoknak biztosítanának itt helyet, de szóba került urnatemető és városi panteon, sőt egy remete ideköltöztetése is. A legfontosabb azonban most az, hogy 10-15 millió forintot állagmegőrzésre tudjanak fordítani, mert ha ezt nem teszik, pár év múlva már nem lesz mit felépíteni.
Bővebben...
 
Feb
19
2010
Kormányváltás esetén módosítanák a költségvetést PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A gyöngyösi képviselő-testület Polgári Frakciója átmenetinek tekinti a grémium által elfogadott idei költségvetést – jelentette ki dr. Tatár László frakcióvezető a gyöngyösi közgyűlésen. 

Nagy vitát váltott ki a Polgári Frakció által kedden benyújtott módosító indítvány, ami a város kiadásait csökkentő ötleteket foglalta össze. Ezt azonban a képviselők többsége nem fogadta el, így nem is szavazták meg.

 

  A költségvetéssel kapcsolatban alakult ki a legnagyobb vita. Fotó: Albert Péter A költségvetéssel kapcsolatban alakult ki a legnagyobb vita. Fotó: Albert Péter


A Polgári Frakció javaslatai szerint a veszteséget termelő, forgalomképes üzletrészeket, mint a városi televízió, a Sportfolio Kft. és az ipari park, értékesíteni kellett volna, emellett egyéb, a kiadási oldalt csökkentő elképzeléseket is vázoltak. Ilyen volt többek között, hogy a városi rendezvényekre biztosított pénzkeretet mérsékeljék a tavalyi szintre, csökkentsék a felére az egyéb kiadvány- és protokoll-költségeket, szüntessék meg a helyi újság, a Gyöngyösi Mozaik támogatását, valamint racionalizálják a többcélú kistérségi társulás működési feltételeit.

Bővebben...
 
Feb
14
2010
Több mint százan adtak vért a rendőrség akciója során PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Több mint százan adtak vért a rendőrség akciója soránA szolgálatteljesítés közben hősi halált halt Borbély Zoltán emléke előtt tisztelegve szerte az országban véradást szerveztek a kapitányságok.

Az akció keretében megyénkben Egerben, Gyöngyösön és Hatvanban várták az egyenruhásokat, de a segíteni szándékozó civileket is. A megyeszékhelyen 45-en, a mátraaljai városban 41-en, míg Hatvanban 33-an tartották tű alá a karjukat. Bár Heves városában külön véradást nem szerveztek, az ottani kapitányság szolgálati elfoglaltságuk miatt Egerben tartózkodó munkatársai is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az akció keretében civilek, mentősök és tűzoltók is vállalták a donorságot.

Bővebben...
 
Feb
09
2010
Hogy élnek a gyöngyösiek? - vizsgálódik a KSH PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) önkéntes adatszolgáltatáson alapuló, reprezentatív lakossági adatfelvételeket végez a napokban.

Az adatgyűjtést hivatalos megbízással rendelkező, igazolvánnyal ellátott kérdezőbiztosok végzik, akik többek között felmérik a munkaerő-kínálatot, a lakosság utazási szokásait, a háztartások információs és kommunikációs technológiai felszereltségét, a helybeliek háztartási költségvetését. A gyöngyösiek életkörülményeinek elemzésére szolgáló KSH-információkat a hivatal bizalmasan kezeli.

(Híreinket szállítja a Heves Megyei Hírlap)

 

 
Feb
04
2010
Az év legjobb városi kórháza a gyöngyösi PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Az internetezők szavazatai alapján az ország ötödik legjobb kórháza a gyöngyösi. A listán a mátraaljai intézmény az első városi intézmény.

Az ötödik legjobb kórház az országban a gyöngyösi Bugát Pál Kórház, legalábbis a HáziPatika.com által indított, „Az év kórháza” versenyen leadott szavazatok alapján. A díj értékét növeli, hogy olyan rangos intézmények előzték csak meg a gyöngyösit, mint az Országos Kardiológiai Központ, a Bethesda Gyermekkórház, az Országos Onkológiai Centrum és a kecskeméti megyei kórház.

Városi kórházak közül csak a gyöngyösi került be az első öt helyezett közé. A díjat tegnap Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián vehették át a kórház vezetői.

Bővebben...
 
Feb
04
2010
A vadak jól bírják a fagyot PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

A vadállomány ezúttal jó kondícióban vágott neki a télnek. A vadállomány jól telel, s nem csak lövik, hanem etetik is őket. A válság ellenére továbbra is sokan vadásznak Hevesben. 

Úgy tűnik, a gazdasági válság és a kemény tél sem fenyegeti a Heves megyei vadgazdálkodókat. A külföldi vendégek száma némileg megcsappant ugyan, de a vadásztársaságok mégis jó idényt zárhatnak, mivel a hazai érdeklődők pótolják a külhoniakat. Tavaly még attól féltek, hogy 2008/2009-ben jóval kevesebb vadat lehet majd eladni.

Ezt látszott igazolni, hogy a gazdasági krízis kitörése után a külföldi vendégek egy része visszamondta az itteni vadászatot. Ám mára kiderült, a pesszimista várakozásoknál kedvezőbben alakul a helyzet. S a tágabb térség apróvadban és nagyvadban is képes megfelelő terítéket biztosítani. Elsősorban a német, osztrák érdeklődők száma csökkent.

 

   A vadállomány ezúttal jó kondícióban vágott neki a télnek.
Bővebben...
 
Feb
02
2010
Újabb reménysugár, hogy épülhet a nyugati elkerülő PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   

Már a kormánnyal is tárgyaltak a gyöngyösi politikusok a félbemaradt nyugati elkerülő út építésének folytatásáról.

A tavaly decemberi egyeztetések eredményesek voltak, hiszen elkészült egy megállapodás az önkormányzat és az illetékes útügyi hatóság között. A dokumentum egyeztetése már megtörtént és aláírásra vár – tájékoztatott Hiesz György, Gyöngyös polgármestere, hozzátéve: biztos benne, hogy a város aláírja a papírokat.

Ha megszületik a megállapodás, akkor tavasszal elindulhat a közbeszerzési eljárás, majd ennek eredménye után folytatódhat az évekkel ezelőtt félbehagyott tehermentesítő út építése. A tervek szerint a beruházás még az idén befejeződhet, de azzal számolnak, hogy legfeljebb a jövő év elejére húzódhat át az építkezés.

Bővebben...
 
Feb
01
2010
A jövő hónap elejétől a jegyekért 15, a bérletekért 10%-al fizetünk többet. PDF Nyomtatás E-mail
Írta: Gyöngyös.INFO   
Jelentős emelésre számíthatnak a vonattal és a busszal közlekedők február 1.-jétől.
A Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium január 22-én fogadta el a jegy és bérletárak emelésére vonatkozó határozatot. Legutóbb a tavalyi évben az áfa-emelés miatt nőttek, az 1 és a 2 forintos érmék kivonása után pedig csak a kerekítések miatt változtak a menetjegyárak. A februári áremelések nem egységesen fogják terhelni az utasokat. A tömegközlekedést rendszeresen igénybe vevők, például az iskolások és a dolgozók kiadásai kisebb mértékben nőnek, mint a jeggyel utazóké. A február elsején bevezetésre kerülő változások ez alkalommal sem érintik a nyugdíjasokat és a 6 éven aluli gyerekeket.
Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 1 / 17
Idegenvezető tanfolyam

Az idegenvezető munkaterületének leírása: • az országba – egyénileg vagy csoportosan – érkező külföldi turistákat, valamint a belföldi túrákon részt vevő magyar vendégeket megismerteti az ország idegenforgalmi, kulturális, történelmi és művészeti értékeivel, nevezetességeivel magyar, illetve idegen nyelven, ...
Idegenvezető tanfolyam bővebb leírása >>>
Idegenvezető tanfolyam - Időrend, tandíj
Személyügyi ügyintéző tanfolyam

A személyügyi ügyintéző munkaterületének leírása: A munkáltató irányítása mellett szakszerűen ellátja az emberi erőforrás gazdálkodással kapcsolatos feladatokat:
• segíti a munkáltatót kitűzött céljai megvalósításában,
....
Személyügyi ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Személyügyi ügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj

Gyöngyösi Oktatási hírek

Képezd magad, hogy képes légy!

Kedvezmények:  Kismamák,  nagycsaládosok, munkanélküliek  5%  engedményt  kapnak a tandíjból! - további kedvezmények honlapunkon

Bővebb információ és további képzések: kepzesek.ioszia.hu
Jelentkezés: +36-37/301-649, kepzes@ioszia.hu

Akkr.laj.sz.: AL-2053 Nyilv.sz.: 10-0069-06

ECL nyelvvizsgahely GyöngyösECDL vizsga Gyöngyös
Felnőttképzés

Gyöngyösi videók

Gyöngyös sport

Mi folyik itt Gyöngyösön?! ÚJ Videók

Mi folyik itt Gyöngyösön?! Mi folyik itt Gyöngyösön?! Mi folyik itt Gyöngyösön?!

Kedvenc zenéink

FloRida Ft Lil Wayne - Lollipop Got Low [BEN RAVER MASHUP] Snap! - Do You See The Light (Thomas Gold Mix) Tiesto ft Sneaky Sound Systems I Will Be Here Radio Edit & Tiesto New Album 2009

Gyöngyösi képek

Még több gyöngyösi fotó.

Köszöntjük oldalunkon! Ha van valami érdekes, különleges témája Gyöngyössel kapcsolatosan, ne habozzon, ossza meg velünk és a nap mint nap ide látogatókkal!

szerkesztoseg@gyongyos.info

Gyöngyös BLOG

Napi horoszkóp

Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Gyöngyös információi

Az idelátogató turisták számára sokat jelentenek Gyöngyös információi, hiszen a programok kialakításához nélkülözhetetlenek ezek az ismeretek. A gyöngyösi programok sokrétűsége nem csak a szokásos szólamok kategóriájába tartozik. Hazánk legmagasabb pontja, a Kékes nem csak gépjárművel közelíthető meg, hanem egy mátrai túrázás célja is lehet. Nemcsak a gyöngyösi szálláshelyek várják a megfáradt turistákat, hanem a Mátra hoteljei, panziói is. A gyöngyösi turisztika szervezettsége régóta ismert. A nyilvánvalóan nagy úti célok – Kékes, Galyatető, Mátraháza – mellett számtalan meglátogatásra érdemes helyre is felhívja a kirándulók figyelmét.

Gyöngyösi programok

Változatos gyöngyösi programok között válogathatnak az érdeklődők. A Gyöngyös fórum és több gyöngyösi apróhirdetés is elismerően szól a helyi és környéki lehetőségekről. Nemcsak a gyöngyösi turisztika vonzza az utazókat, akik a gyöngyösi szálláshelyek kibővülését, megújulását tapasztalhatják. Mivel a Gyöngyös fórum honlapja bárhonnan elérhető, ez megkönnyíti az előzetes tájékozódást az idelátogatóknak.

Előzetes tájékozódás

Ha olyan témában szeretne tájékozódni a környékkel kapcsolatosan, mint pl. gyöngyösi programok, gyöngyösi szálláshelyek, a gyöngyösi apróhirdetés rovatai, vagy a Gyöngyös fórum oldalai jó kiindulópontnak számítanak. Keresse fel Gyöngyös vagy a Mátra szép helyeit, tájait, és élvezze a barátságos vendéglátás minden előnyét!

Releváns oldal

Ezen az oldalon mindent megtalál, ami fontos Gyöngyössel, vagy a Mátrával kapcsolatban. A város nevezetességei, érdekes történelme, kulturális hírek, Heves megyei hírek, rendőrségi hírek és még számtalan témában kaphatnak tájékoztatást a látogatók. Minden, amit érdemes tudni, itt megtalálható. A standard információk mellett egy jól kiépített RSS rendszer segítségével országos és külföldi hírek, sport hírek is megtalálhatóak. Fotoriportereink sorra szállítják azokat a fényképeket, amelyek érdekes vagy éppen sokakat irritáló dolgokat rögzítenek az utókor számára.

GYOKA

A Gyöngyösi Oktatásért és Kultúráért Alapítvány célja többek között olyan anyagi és tudományos alap megteremtése, amely lehetővé teszi: a gyöngyösi, illetve a környékbeli települések oktatási intézményeinek támogatását, a tehetség felismerését, eredményes oktatását célzó személyi, módszertani és tárgyi feltételek biztosítását, az oktatás színvonalának folyamatos emelése érdekében a kiemelkedő tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók tanulmányainak támogatását. Kérjük, hogy ezt a nagy horderejű munkát támogassa adója 1%-val! Köszönjük segítségét.

OKJ képzések

Protokollügyintéző tanfolyam

A protokollügyintéző munkaterületének leírása: • A protokoll ügyintéző segíti – idegen nyelven is – a protokoll területét irányító vezetőt a hazai és nemzetközi kapcsolattartás formai követelményeinek betartásában. ...
Protokollügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Protokollügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj
Utazás ügyintéző tanfolyam

Az utazás ügyintéző munkaterületének leírása: Az utazás ügyintéző túraszervezőknél, utazási irodákban és ügynökségekben, valamint idegenforgalmi szolgáltató és információs irodákban végzi tevékenységét referensként és pultosként ...
Utazás ügyintéző tanfolyam bővebb leírása >>>
Utazásügyintéző tanfolyam - Időrend, tandíj

Mátrai túrázás

A jó levegő szerelmesei egy mátrai túrázás során sok szép helyet kereshetnek fel. A gyöngyösi turisztika kínálta lehetőségek régóta ismertek a túrázást kedvelők előtt. Nem csak gyöngyösi szálláshelyek, hanem a Mátrában található sok barátságos panzió is szeretettel várja a kirándulókat. A szálláshelyekről információ kapható a Gyöngyös blog, Gyöngyös fórum oldalain, valamint több gyöngyösi apróhirdetés is segíti a turistákat.

GDF Gyöngyös

A GDF Gyöngyösi Regionális Konzultációs Központjában már évek óta magas szintű informatikai képzés folyik. A digitális írástudás ismerete nélkülözhetetlen a ma embere számára olvasható a Gyöngyös blog néhány bejegyzésében is. Gyöngyös információi közé tartozik az is, hogy a GDF képzéseit kiegészítve felsőfokú szakképzési gyakorlati helyként is működik.

Online látogatók

Oldalainkat 14 vendég böngészi

Gyöngyösi borvidék

Sokak számára Gyöngyös neve egyet jelent a jó Mátra környéki borral. Ez igaz is, hiszen környékünkön több kisebb-nagyobb gazdaság foglalkozik szőlővel, és méltán híresek boraik. Nemcsak hazánkban, de külföldön is keresettek, hiszen a jó minőséget szem előtt tartva inkább kevesebb, de jó minőségű bor készítenek. A világméretű válság ezen a területen is érzékelhető, de reméljük, hogy borászaink, szőlős gazdáink átvészelik a nehéz időszakot. Jellemző adat lehet, hogy az idei versenyen több mint 70 bort neveztek a termelők, és egyre inkább nő a kistermelők száma. Az sem mellékes, hogy 20 aranyérmes bort találtak a szigorú zsűri tagjai.

Mérlegképes könyvelő tanfolyam

A mérlegképes könyvelői végzettséggel betölthető munkakörök: • Számviteli ügyintéző
• Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató részegység vezetője
...
Mérlegképes könyvelő tanfolyam bővebb leírása >>>
Mérlegképes könyvelő időrend és tandíj




OKJ Tanfolyamok - OKJ - Webes Képzések - Szakmai Képzések - Főiskolai Oktatás - Nyelvi képzések - Okleveles Képesítések - Informatikai Oktatások - Esélyegyenlőség - NJSZT - Felnőttképzés
Szakmát adó tanfolyamok, szakképzések, felnőttképzés, OKJ-s képzések, tanfolyamok észak-magyarországon, a legolcsóbban.
Szépségkirálynő